Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Egyre inkább sikerül a középületeket a mozgássérültek számára is elérhetővé tenni. Hasonló szemlélet kellene az iskolai tananyag és a tanítás kialakításában is. Egy átlag általános iskolai osztályban egy 140-es IQ-val rendelkező diák idejének a felét tölti hiába, 170-es IQ-val teljesen fölöslegesen ül az iskolapadban. Ugyanígy van ez a skála másik felén, csak más okból. Akkor szabadna csak kötelezővé tenni az iskolát, ha ez azt jelentené, hogy a gyerekek képességeiknek és fejlődésüknek megfelelő tanítást kapnak.

Gyarmathy Éva
💔 Kapcsolat vége 🌱 Bölcsesség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A középiskolában is úgy kell tanítani, hogy valami perspektívát kell adni. Nem az a lényeg, hogy tételek tömegével tömjük a diákokat, hanem az, hogy megtanuljanak gondolkodni.
  2. Az intelligenciát könnyû mérni, és valószínûleg a dolgok többségét ezért ítéljük meg az IQ alapján. Az intelligenciahányados, mint egy érdemjegy az iskolában, nyilvánvaló és könnyen felfogható. Azonban sokkal nehezebb mérni azt, ami igazán számít, ami sokkal fontosabb; a megértést, az empátiát, az erkölcsöt. 130-as IQ, de megértésből mondjuk csak 12-es. Mi haszna az intelligenciának, ha nem társul hozzá belátóképesség? Jón Kalman Stefánsson
  3. Ha rajtam múlna, az iskolának "mindössze" három feladata volna: megőrizni, vagy ha nincs, megteremteni a tanulási motivációt, kialakítani a tanulási képességeket és fejleszteni a szociális kompetenciákat. Ez a három dolog elég az egész életre. Ha mindez megvan, akkor a választott pályájához szükséges szaktudást már bárki könnyedén megszerzi.
  4. Egy olyan osztályban, ahová sokféle nehézséggel küzdő, hátrányos helyzetû diák jár, ott a tanárnak sem könnyû tanítani úgy, hogy mindegyikük szükségletét kielégítse. A diáknak pedig nem könnyû tanulni, együtt lenni a társaival, hiszen mindig konfliktus lesz közöttük. Egy ilyen érzékeny környezetben sokkal nagyobb az esélye, hogy a tanárok hibáznak, és olyan dolgokban hibáznak, ami egy diák ottani tanulmányait megkeserítheti. Kováts Laura Rozália
  5. Az iskola, az a ruhatár, ahová gyermekeinket elhelyezzük, hogy fegyelmezett, erkölcsös, munkára motivált felnőttként kapjuk majd egyszer vissza, azt hiszi, hogy neki az a dolga, hogy a kis fejekbe minél több információt töltsön. Mivel ezt a mechanikus folyamatot a gyermekek kezdeményezőképessége, természetes aktivitása igencsak akadályozza, ezért a legtöbb iskola amolyan fegyelmező intézménnyé is alakult, ahol a kívánt célt, ha kell, erőszakkal is elérik. Pedig az iskolának afféle gyermek-"törzsnek" kéne lennie, kisebb-nagyobb bandákkal, ahol jó lenni, ahol mindenkit szeretnek, segítenek, ahol a gyermek, ha szükséges, érzelmi támaszt és vigaszt kap. Mellesleg persze tanulhatna is valamit, de ha egy tizenéves igazán meg akar valamit tanulni, azt rendszerint sokkal gyorsabban teszi, mint azt az iskola képzeli. Csányi Vilmos
  6. Ahogy azt minden gyerek, tanár és tanfelügyelő tudja, azok a képességek, amelyek ahhoz szükségeltetnek, hogy jó jegyet kapjunk egy vizsgán, nem azonosak az irodalom, a biológia vagy a matematika valódi megértésének képességével. És minden gyerek, tanár és tanfelügyelő tisztában van azzal is, hogy ha választani kell a kettő közül, a legtöbb iskola a jó jegyeket választja. Yuval Noah Harari
  7. Az iskolákban a gyerekeket arra kell felkészíteni, hogy a munka, amit végezni fognak, jelenleg még nem is létezik. Olyan gyorsan változik a világ, hogy az a tulajdonság válik leginkább piacképessé, ki milyen gyorsan tanul és tud alkalmazkodni új helyzetekhez. Többé nem az a fontos, hogy abban, ami régen volt, vagy most van, a legjobbak legyünk. Mert minden váltásnál új dolgokkal kell megküzdeni, új környezettel, új feladatokkal és új emberekkel, és ez mind új készségeket jelent. A siker kulcsává egyre inkább az alkalmazkodási képesség válik.
  8. Nem szabad azt hinnünk, csakis az iskolától várható a gyerekünk boldogulása. Tanuljon, de ne szakadjon bele, ne szorongjon! Legyen gyerekkora, amikor a képességeit (észrevétlenül) fejlesztő, játszó gyermek lehet, nem pedig az állandó megfelelni akarástól parázó tanulógép. Soma
  9. Egy olyan osztályban, ahová sokféle nehézséggel küzdő, hátrányos helyzetû diák jár, (...) az osztályfőnöknek az a dolga, hogy az az x év, amit az iskolában töltünk, kibírható legyen, és hogy mindenki egyformán tudjon tanulni. Az igazgatónak pedig az a feladata, hogy biztosítsa mindenkinek azt a tanárt, aki a legjobb módszerrel tudja átadni minden tanítványnak a maximális tudást, és ennek a tudásnak a megszerzéséhez a segítséget. Kováts Laura Rozália
  10. Meg kell tanítani a gyerekeknek azt, hogy önmagáért élvezzék a tanulást, ne csak azért, hogy jó jegyeket kapjanak. Azok a gyerekek, akik élvezik a kihívások legyőzését, felnőtt életükben is keresni fogják a kihívást jelentő helyzeteket. Nagyobb valószínûséggel ragadnak meg új lehetőségeket, keresnek új módszereket, dolgoznak olyan feladatokon, amelyeknek nincs egyértelmû megoldása, és ösztönöznek másokat arra, hogy nehéz problémákon dolgozzanak. Csíkszentmihályi Mihály
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat