Gyökössy Endre

Egészséges önbecsülés nélkül nem becsülhetjük a másik embert sem. Aki pedig megveti magát, az a másik embert is hajlandó lenézni, sőt, úgy gyûlöli felebarátját, mint önmagát. Kellő önismeret nélkül senki sem ismerheti meg a másik embert.

A halál hozzátartozik az élethez. De azt is tudom, hogy nem pont, hanem kettőspont.

Boldogok, akik tudják, miért élnek, mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek.

Boldogok, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól, mert sok zavartól kímélik meg magukat.

Ha a saját civilizációjától, felhőkarcolóitól, mûanyagjaitól, rakétáitól és áltudományától megrészegült ember kijózanodik (márpedig ki fog józanodni), újra felfedezi, hogy minden, de minden dolog közepe az agapé! Az Isten szeretete. És elsiratja majd a gyûlölet és a szeretetlenség századait.

Ha visszanézünk nem egy olyan napra, eseményre, amitől más összeomlott volna, amitől más fel- vagy lebukott volna: mi őrzött meg minket az összeomlástól? Az, Akinek a Lényéből már befogadtunk valamit, s áradni, hatni hagytuk magukban - az Isten irántunk való szeretetét.

Jézus nem vallásalapító volt, hanem életformát hozott erre a véres bolygóra. Hosszadalmas hitmagyarázatok helyett ennyit mond: "Gyere, és kövess engem".

Lehet, hogy a fát villám sújtja, lehet, hogy derékba törik, de új hajtást hoz mindaddig, míg a gyökér él; márpedig a gyökér maga Jézus Krisztus!

Minél jobban szeretek valakit, annál jobban megszenvedem. Nincs szeretet szenvedés nélkül, és csak az tud igazán szenvedni, aki szeret.

Boldogok, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni, mert megcsendül a csöndjük és titkok tudóivá válnak.

Olykor talán jobb volna, ha semmit sem mondanánk, mert ahol száz szó is kevés, ott egy szó is sok.

Rettenetes és édes adomány, hogy emlékezni tudunk.

Egyedül jöttünk a világra és egyedül távozunk. És a két nagy egyedüllét között hányszor és hányszor kell egyedül maradnunk - egyszerûen azért, mert vannak megfelezhetetlen percek és órák! Amikor egyedül kell maradnunk!

Ha futunk a félelem elől, utolér, befog és ő használ minket: kihasznál és elhasznál. De ha szembefordulunk vele, akkor mi használjuk fel a félelmet, mint a sas a rázúduló vihart: szembefordul vele és fölébe emelkedik - éppen a vihar ereje segítségével. Minden legyőzött félelem felfelé emel!

Tulajdonképpen semmitől nem kellene úgy félnünk, mint a félelemtől. A félelem az alkotó, a teremtő erő ellentéte. Szûkíti az ember látóhatárát, valóságos és átvitt értelemben egyaránt. Szétszórttá, esetleg széthasítottá teszi az egyéniséget. Elzsibbaszt, esetleg megbénít teljesen.

Az embernek megváltozik az élete, ha megváltoznak a gondolatai. Ha más töltést kap a gondolat, akkor más irányt vesz az akarat, a cselekvés, hiszen cselekedeteink: láthatóvá vált gondolataink. Ha pedig más irányt vesz a cselekedet, más irányt vesz az élet is - és így másképpen alakul és alakít.

Aki el akar érni valamit, annak a célra kell szegeznie a tekintetét, nem az akadályokra.

Valószínû, hogy nem azok vagyunk, AMINEK gondoljuk, képzeljük magunkat! (Például nem vagyunk olyan népszerûek vagy jó hírûek, emberek előtt kedvesek, stb.) De az biztos, hogy azok vagyunk, AMIT gondolunk, képzelgünk!

Õ és senki más. Õ az én társam. Felem. Fele-ségem. Férjem és uram. Õ lesz a jobbik felem. Nélküle már nem érezném egész embernek magam.

A társ nem tárgy, nem eszköz, nem is háztartási vagy pénzkereső gép, hanem valóban társ. Úgy összetartoznak ketten, mint a jobb és bal kéz, mint a jobb és bal szem.