Gyurkovics Tibor

Szeretlek, jobban a szélnél, mi öleli hosszan a fát, Szeretlek, mintha te élnél helyettem egy életen át.

Álmom álmodnak megfelel és ez a baj és ez a jel hogy össze-visszasimulunk és álmodunk és álmodunk.

Mi ketten már egyek vagyunk és soha el nem szakadunk te nélkülem én nélküled többé már soha nem leszek ugye szeretsz?

Hogy fölragyogjak neked mint a nap neked tartogat minden alkonyat.

Tudod, hogy mi a szerelem? - hogy vele igen - Vele nem

Talán azért jutalmaz engem Isten ilyen nagy szerelemmel mert eddig semmiben se hittem csak éltem csillagokkal szemben.

Bőröm ruháját is leoldom, hogy lelkemig érj.

Nincs titok csak annyi hogy szeretni csak azt lehet aki nagyon tud visszaszeretni.

Ma már tudom, az igazán bátor férfi vagy nő, az maga meri a színes kavicsok közül a szenvedést választani. Nem úgy értem, hogy nap mint nap belepusztuljon az ember, hanem hogy a sorsát, benne magát, a másikat elvállalja.

A hitet elveszítheted, de hit nélkül nincs élet. A reményt, hogy érdemes, azt elnyüvi az ember az élete során, de enélkül nincs élet, nincs iskola, nincs gyerek, nincs gyógyulás, nincs szerelem.

Ami után kapkodsz, elvész. Amit elengedsz, megfogod. Karodba röpülnek a fecskék, S magadra hagynak a csillagok.

Én mindenre emlékezem Hogy szép voltál. Gyönyörûen hordtad a vállad, a fejed s halálosan szerettelek.

Torkomig ér gyûlöletem: senkivel se - Vele igen!

Neked babuskál mindegyik levél, amely szerelmes ujjaidhoz ér,

Olyan közel vagy, hogy tested szöge egész a szemgolyómat éri, fordulnék, törnék kifelé, de arcod elől nem tudok kitérni,

Megkönnyebbül a lélek, semmi sincs, mi bántaná a tökéletes órát, és előtûnik, mint valami kincs, a véglegesen összetört valóság.

Nagyon meggondolandó kit hogy lehet szeretni milyen legyen az arca milyen legyen a szék mire az ember lánya leteszi mindenét (...) mert van ahonnan többé már nem lehet magunkat sohasem visszavenni.

Amikor lemondunk a másik ember tökéletességéről már nem szeretjük eléggé amikor lemondunk a másik ember hibátlanságáról már nem bízunk benne eléggé.

Áltatás megmaradni lelkünk sebeivel szabadságot pótolni nem lehet semmivel.

A vers valami éteri magány, amit mégis meg lehet osztani. Egyetlen pont, melyben benne csillog a világegyetem, mint pupillán a könny.