Gyurkovics Tibor

Egy bizonyos idő után akárhány karácsonyfát láthatsz, mindig csak egyet látsz s a többi látszat.

Nem akarok érdekes lenni, csak egyszerû.

Sokszor nem azzal hitelesítünk valakit, hogy megértjük, hanem azzal, hogy elfogadjuk.

Ahogy korosodunk, egyre jobban előjönnek ősi tulajdonságaink. Egyre vadabbul, egyre keményebben. Nem bölcsebbek leszünk, hanem egyre magunkabbak. Egyre apánkabbak, egyre anyánkabbak.

Csak azokat szeretjük igazán, akik alkatunk mélyéhez tartoznak. A többi - merő keresés, ügyetlen erőlködés, akármilyen sok helyet foglalnak el az ember életében. Üresjárat.

Szerelmes volt. Szerelmében feloldódott, mert szeretett, nem pedig szeretetet keresett. Én is. Mert nem szeretetet kerestem - szerettem. Ezt kaptam tőle ajándékba. A lénye úgy fürdött a létben, mint más a tengervízben; ahogy másra a nap zuhog, úgy állt a szerelemben.

Szeretlek. Gyöngyöm a gyöngyöd Tiéd a sóm, kanalam mezítlen kell idejönnöd, hogy rádadjam, ami van.

Ó, jaj, a Hold az én vagyok az öledig lehajolok hogy fölnyissam szívem egész különleges természetét

Azt hittem, hogy világ csudája vagy, őrjöngés, álom, nyíló végtelen, ma azt tudom, hogy ha nem vagy velem, nem vagyok, nem játszom, nem létezem, felhők fehérje a szemembe fagy. (...) Azt hittem, hogy világ csudája vagy, de annál sokkal fontosabb.

Tapogatom az arcod. Ez az arc. A végtelen. A minden arcok arca. Nem látom már, csak amit te akarsz, az ölelés zsákjába vagyok varrva,

Az oltalom az oltalomban a két karod a két karomban a szerelem a szerelemben a két szemed a két szememben.

Én már csak abból élek ha adok neked szívet virágot kacatot csókot csapongást örömet nem tudom mit csináljak nélküled? (...) Csak attól élek ha rád gondolok szívemben látom lengő alakod benned veled általad szeretem halálomat és maradék életem.

Ölelj meg engem, Istenem, már föl akarom adni az örök ellenállást, már meg akarok halni. (...) Nem félek a haláltól. Megállok vele szemben. De mikor lesújt rám, Isten, ölelj meg engem.

Élő ember élő embert nem szeretett még így mint engem te szerettél és én szeretlek élő ember élő embert... (...) Ha így szeretlek ha így szerethetsz ennek vége soha nem lesz ez már csak fúló fékevesztett futás a fájdalmas szerelemhez.

Állok, örökké veled szemben, kit magamnál jobban szerettem, csak porszem vagyok hozzád képest, por beszél a por istenéhez.

Ha az ember igazán él, akkor nagyot mer, nagyokat bukik, és a bukásokon, poklokon, tisztítótüzeken át azért eljut az üdvösségig.

A semmi is lehet minden A minden is lehet semmi Ahogy az első percben Csak úgy szabad szeretni.

Az ember csak idegeneket szeret igazán. Akiket nem ismer, akik tele vannak titokzatossággal.