Szerző

Hans Rosling

Az egészséges étrendhez és a rendszeres testmozgáshoz hasonlóan a ténytudatosság is a mindennapi életünk részévé válhat, és azzá is kellene hogy váljon. Kezdjünk el gyakorolni, hogy lecserélhessük a túldramatizált világképünket egy tényeken alapulóra!
Könnyû tudatában lenni annak, hogy a világban rengeteg rossz dolog van. És sokkal nehezebb tudomást szerezni a jó dolgokról, azon előrelépések millióiról, amelyekről sehol sem számolnak be. Ne értsen félre az olvasó, nem arról a néhány pozitív, de nem különösebben jelentős hírről beszélek, amelyeknek elvileg a rossz híreket kellene ellensúlyozniuk. Olyan alapvető előrelépésekre gondolok, amelyek megváltoztatják a világot, de túl lassúak, túl szétaprózottak vagy önmagukban is túl aprók ahhoz, hogy valaha is hírnek minősüljenek. Az emberi haladás titkos és néma csodájáról beszélek.
Folyamatosan zúdulnak ránk a negatív hírek a világ minden részéről: háborúk, éhínségek, természeti csapások, politikai mellényúlások, korrupció, költségvetési megszorítások, betegségek, tömeges elbocsátások, terrorcselekmények. Azok az újságírók, akik le nem zuhant repülőgépekről vagy tönkre nem ment termésről tudósítanának, hamar elveszítenék az állásukat. A fokozatos javulásról szóló történetek ritkán kerülnek címlapokra, pedig sok millió embert érintenek és a hatásuk is drámai mértékû.
A jó hír nem hír. A jó hírekről szinte soha nem számolnak be. Tehát a hírek szinte mindig rossz hírek. Ha rossz hírt hallunk, tegyük fel magunknak a kérdést, hogy egy hasonló horderejû jó hír eljutott volna-e hozzánk!
A fokozatos fejlődés nem hír. Ha van egy fokozatosan javuló trend, amely időnként egy kicsit megbicsaklik, nagyobb valószínûséggel fogunk tudomást szerezni az átmeneti visszaesésekről, mint a javulás egészéről.
A több rossz hír néha csak a szenvedések hatékonyabb monitorozásának tulajdonítható, nem pedig a romló világnak.
Az emberek gyakran szépítik meg a múltjukat, a nemzetek pedig gyakran szépítik meg a történelmüket.
Kritikusan gondolkozni mindig nehéz, de szinte lehetetlen, amikor meg vagyunk rémülve. Az elménkben nincs helye tényeknek, amikor hatalmába keríti a félelem.
A veszélyes világ képét soha nem közvetítették hatékonyabban, mint ma, ám a világ soha nem volt még kevésbé erőszakos, mint most. A félelmek, amelyek régen az őseinket életben tartották, most az újságíróknak segítenek megtartani az állásukat.
A félelem hasznos lehet, de csak akkor, ha a megfelelő dolgokra irányul. A világ megértésének tekintetében a félelem ösztöne csapnivaló kalauz. Miközben rávesz bennünket arra, hogy a figyelmünket olyan valószerûtlen veszélyekre irányítsuk, amelyektől a leginkább tartunk, elhanyagoljuk azokat, amelyek valóban a legkockázatosabbak.
A "félelmetes" és a "veszélyes" (...) két különböző dolog. Ami félelmetes, az vélt veszélyt jelent. Ami veszélyes, az valósat.
A világ félelmetesebbnek tûnik annál, mint amilyen valójában, mert főleg olyasmiket hallunk róla, amik átjutottak a figyelemszûrőnkön vagy a sajtón - de éppen azért jutottak át ezeken, mert félelmetesek.
Amikor félünk, másként látjuk a világot. A pánik lecsillapodásáig minél kevesebb döntést hozzunk!
Ha magányos számot látok egy hírben, azonnal jelez a riasztócsengő, mivel kellene a számot összehasonlítanom? Mennyi volt ez az érték egy évvel ezelőtt? És tíz évvel ezelőtt? Mennyi az értéke egy másik, hasonló országban vagy régióban? És mivel kellene elosztanom? Mennyi az egész, aminek ez a része? Mennyi lenne ez fejenként? Összehasonlítom az arányokat, és csak az után döntöm el, hogy valóban fontos számról van-e szó.
A nagy számok mindig nagynak tûnnek. Az önmagukban álló számok félrevezetőek, ezért gyanúsak! Mindig keressünk összehasonlításokat!
Óvakodjunk a túl kirívó példáktól! A kirívó példákat könnyebb megjegyezni, de lehet, hogy ezek éppen a kivételt jelentik a szabály alól.
A társadalmak és a kultúrák nem olyanok, mint a kövek - nem változatlanok és változtathatatlanok. Állandó mozgásban vannak. Mozognak a nyugati társadalmak és kultúrák, és mozognak a nem nyugati társadalmak és kultúrák is, méghozzá sok esetben jóval gyorsabban.
Ha a világképünket csak a médiára hagyatkozva formálnánk, az olyan lenne, mintha rólam a lábfejemet ábrázoló fotó alapján próbálnánk képet alkotni. Persze a lábfejem is hozzám tartozik, de meglehetősen csúf testrészem. Vannak szebbek is. A karomon nincs semmi különös, de rendben van. Az arcom elmegy. Nem arról van szó, hogy a lábfejem szándékosan hazudna rólam, csak éppen nem adna teljes képet.
A világ nem érthető meg számok nélkül. De a világ csak számokkal sem érthető meg.
Ha az ember jól bánik egy eszközzel, könnyen lehet, hogy állandóan azt akarja használni. Ha alaposan kielemeztünk egy problémát, könnyen abba a hibába eshetünk, hogy eltúlozzuk a probléma vagy az általunk talált megoldás fontosságát. Ne feledjük, hogy egyetlen eszköz sem jó mindenre! Ha a kedvenc eszközünk egy kalapács, keressünk olyan kollégákat, akiknek csavarhúzói, fogói és mérőszalagjai vannak! Legyünk nyitottak a más szakterületekről érkező gondolatokra!