Harlan Coben

Az amerikai társadalom hajlamos ugyanolyan sztereotípiákat gyártani a városokról, mint az etnikai vagy más kisebbségekről.

Minden emberben van valami odabent. Valami, amit meg lehet hajlítani. Ki lehet nyújtani. De ha túlfeszítik, akkor eltörik. És vele együtt az ember is.

Rájöttem, hogy akiket szeretek, azokat nem tudom irányítani. Ezért azokat irányítom, akiket nem szeretek.

Bizonyos értelemben az ember mindig tizenhét éves marad, és arra vár, hogy elkezdődjön az élete.

Vannak ilyen ritka pillanatok az életben - amikor a színek hirtelen színesebbek lesznek, minden felderül, tisztábban hallod a hangokat, jobban ízlik az étel, és mindig, minden egyes pillanatban ő jár a fejedben, közben pedig tudod, hogy a másik pontosan ugyanezt érzi irántad.

A nemtudás - a bizonytalanság, a kétség - inkább olyan, mint a termeszek, vagy mint egy gyógyíthatatlan betegség. Belülről emészt fel. Nem tudod megállítani a rothadást. Nem tudod újjáépíteni magad, mert a kétség örökké gyötörni fog.

Vannak dolgok, amelyek sohasem változnak - függetlenül attól, hogy szeretjük-e őket vagy sem.

Csak azért, mert úgy tûnik, hogy minden rendben, még nem biztos, hogy úgy is van.

Az élet megy tovább. Ez jó, nem? A harag lassan elmúlik. A sebek begyógyulnak. De ha hagyod, hogy ez megtörténjen, azzal egy kicsit a lelked is meghal.

Azt mondják, hogy a tárgyaink birtokolnak bennünket. De nem így van. A szeretteink birtokolnak. Örökre túsz leszel, ha fontos valaki.

Minden hír olyan (...), mint a kályhában lobogó tûz: ha nem teszel rá új hasábot, leég.

Mindannyian az önigazolás mesterei vagyunk. Próbáljuk igazolni a magunkról kialakított képet, és úgy ferdítjük a vélt valóságunkat, hogy szimpatikusabbnak állítsuk be magunkat.

A sorsnak és a merő véletlennek sokkal több köze van ahhoz, mi jutott neked osztályrészül, mint a "tehetségednek" vagy a "szorgalmadnak".

A kapcsolatok egyensúlyi helyzete sosem ötven-ötven százalék. Van, hogy hatvan-negyven, míg máskor nyolcvan-húsz. Van, hogy te vagy a nyolcvan, míg máskor te vagy a húsz. A lényeg, hogy ezt mindig tartsd észben, és fogadd el!

Az emlékek olyasvalamik, amiket néha szétszedünk és újra összerakunk. Töredékek, amiket azért hozunk létre, hogy megalkossuk belőle a múltat, vagy amiről azt hisszük vagy reméljük, hogy igaz.

Nincs még egy olyan erős kapocs, mint a vérségi kötelék, még sincs nála semmi illékonyabb.

Amint egy hazugságot beengedünk a szobába, legyen az akár a legjobb indokból is, egy csomó másik jön be a hátán. Aztán ezek a hazugságok bandákba állnak, és lemészárolják az igazságot.

Ha az ember túl sokszor meghajol, akkor megtörik.

A démon, az keríti hatalmába az embert. Addig nyaggat és noszogat, amíg megtalálja a gyenge pontod, és akkor, ugye, befurakszik a bőröd alá, és bekerül a véráramodba. Megteheti italként. Megteheti szerencsejátékként. Megteheti vírusként, mint a rák vagy mi. Vagy benne lehet a drogban, a kokóban, a szpídben, bármiben.

A világ mindig is olyan hely volt, ahol kéz kezet mos. Ha ez összeomlik, többé-kevésbé összeomlik a társadalmunk is.