Helen Fisher

A vágy, a szerelem és a kötődés nem mindig kapcsolódnak egymáshoz.

A szerelem nem egy érzés. Pontosabban, mindig is azt hittem, hogy érzések sorozata a csúcstól a legaljáig, de éppenséggel egy hajtóerő, amely az elme motorjából jön, az elme akaró részéből, az elme vágyakozó részéből, az elmének abból a részéből, amikor odanyúlnak egy darab csokiért, amikor meg akarják kapni azt az előreléptetést a munkahelyükön. Az agy motorja. Egy hajtóerő.

A nők általában hálósan gondolkodnak, mert az agy női részei jobban össze vannak kapcsolva. Általában több információt gyûjtenek be, mikor gondolkodnak, azokat összetettebb formába rendezik, több opciót és lehetséges kimenetelt látnak. Általában összefüggően, holisztikusan gondolkodnak, ezt hálózat-gondolkodónak nevezem. A férfiak általában - és ezek átlagok - eldobják azt, amit a tárgyhoz nem tartozónak ítélnek, arra összpontosítanak, amit csinálnak, és lépésről lépésre haladva gondolkodnak. Mindkettő tökéletesen jó módja a gondolkodásnak. Mindkettőre szükségünk van az előrejutáshoz. Történetesen több is a férfi zseni a világon... és több a férfi idióta is a világon.

Õszintén szólva, nem hiszem, hogy boldogságra teremtett állatok vagyunk. Mi szaporodásra teremtett állatok vagyunk. Ami boldogságot találunk az életben, azt magunknak köszönhetjük.

A dolgok mind összefüggenek egymással az agyban, és amikor az egyik agyrendszerrel babrálunk, akkor a másikkal is babrálunk.

A világ szerelem nélkül szörnyû egy hely.

Gyengeségeinket és személyiségünk furcsaságait gyakran még önmagunk elől is megpróbáljuk elrejteni. Ám hibáink így is óhatatlanul megmutatkoznak, és szinte minden emberi erényünk hátrányunkká is válhat.

A szerelem csodálatos vágyakozás, amennyiben jól mennek a dolgok, és gyötrelmes epekedés, amennyiben félresikerülnek.

A szenvedély az ember társadalmi életének az alapköve, és jóformán minden valaha élt ember ismeri a szerelem mámorát és kétségbeesését. (...) Ha az emberek jobban értenék ennek a forgószélnek a természetét, könnyebben rátalálhatnának és fenn is tarthatnák életük folyamán a szenvedély csodáját.

Meggyőződésem szerint képesek vagyunk megőrizni a szerelmi lángolás kezdeti hevét egy hosszan tartó, megnyugtató kapcsolatban is (...). Ám ahhoz, hogy fenntartsuk a varázslatot, el kell játszanunk néhány trükköt az agyunkkal. Hogy miért? Mert a szerelem nem azért létezik, hogy segítsen nekünk fenntartani egy stabil, tartós párkapcsolatot.

A szerelem egy játszma, a természet nagy játszmája. Bolygónk minden teremtménye részt vesz ebben a játékban - tudat alatt is igyekeznek átadni DNS-üket a holnapnak. A természet a gyerekek számával méri az eredményt.

A természet megajándékozott minket a szenvedéllyel. És aztán békét adott nekünk - mindaddig, míg újra szerelmesek nem leszünk.

A természet szeret esélyt adni. Épp ezért úgy vagyunk kitalálva, hogy bármilyen életkorban szeretni tudjunk.

Ne feltételezzük, hogy egy kapcsolat örökké tart, napról napra építsük fel.