Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Gyengeségeinket és személyiségünk furcsaságait gyakran még önmagunk elől is megpróbáljuk elrejteni. Ám hibáink így is óhatatlanul megmutatkoznak, és szinte minden emberi erényünk hátrányunkká is válhat.

Helen Fisher
✝️ Kereszténység 👰 Menyasszony
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Mindegy, akármilyen erősnek látszunk is, mindig van valamilyen rejtett gyengeségünk, és lehet, hogy végül ez lesz a vesztünk. Minden erővel együtt jár egy gyengeség, és fordítva. Dan Millman
  2. Emberek vagyunk. Tökéletesebb képet szeretnénk sugallni magunkról valamennyien, mint amit megérdemlünk. Megbocsátható gyengénk ez, de jó tudomásul vennünk, mert ha elhisszük, hogy olyanok is vagyunk, mint amilyennek szeretnénk feltûnni a szélesebb vagy szûkebb nyilvánosság előtt, az súlyos következményekhez vezet. Verebes István
  3. Mindig a teljes személyiséget igyekezzünk megismerni. Hajlamosak vagyunk arra, hogy csak a feltûnő tulajdonságokra (ritkább esetben hiányokra) figyelünk fel. Rókusfalvy Pál
  4. Az emberek meglepően erős hajlandóságot mutatnak önmaguk becsapására. Általá­ban túlbecsülik az erősségeiket, és alábecsülik a hiányosságaikat. Arra koncentrál­nak, hogyan tarthatják fenn a jó kapcsolatot másokkal, arról viszont elfeledkeznek, hogy magukkal is jól kellene bánniuk.
  5. Egy másik ember mindig többet lát belőlünk, mint mi saját magunkból (...). Amiket magunknak sokszor nehezünkre esik beismerni, amit rejtegetünk magunk elől, az a hozzánk közel állóknak valamikor jóval egyértelmûbb és nyilvánvalóbb tény. Szentesi Éva
  6. Ami gyengeségnek látszik, abban rejlik az erőd. Ami pedig erőnek látszik, az gyakran gyengeség, a félelem leplezésére tett kísérlet, szerepjátszás vagy maszk, bármilyen meggyőzőnek tûnhet is mások, sőt a magad szemében. Jon Kabat-Zinn
  7. A titkos trükk az, hogy megtanuljuk kezelni a gyengeségeket ahelyett, hogy tökéletesek akarnánk lenni. Az úgysem lehetséges. Talán ki tudjuk aknázni a gyengeségeinket is, és máris erősségek lesznek.
  8. Muszáj kicsit kérlelhetetlennek lenni magunkkal: az erényeink mellett a hibáinkat is észrevenni, beszélni róluk. Magunkra ismerni, akár nevetve, de meglátni azt is, amin még dolgoznunk kell.
  9. Mindenkinek van takargatnivalója. Valami belső sötét dolog, amit nem akarunk, hogy meglásson a világ. Úgy teszünk, mintha minden rendben lenne. Szivárványba csomagoljuk magunkat. Ennél többet talán nem is tehetünk, mert az ilyen dolgok néha sötétebbek másokénál.
  10. Azt, amit akarunk, a vágyainkat, sokszor mélyen elrejtjük magunkban. Annyira kedves és különleges, hogy félünk nyíltan megmutatni. Az a mi kis titkunk, és így semmi sem árthat neki. De néha fel kell tárnunk a titkainkat, és el kell kezdenünk élni.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat