Szerző

Henrik Ibsen

Holttest mellett, gyászban az emberek általában nagyon fennkölten viselkednek.
Az átlagember boldogtalanná válik, ha öncsalásából kizökkentjük.
A gyerek éppúgy részese a házasságnak, mint a felnőttek.
Azt mondják: hol szorít a cipő, nem tudja más, csak a viselő.
Gyönyörû az, ha az ember célba lát S eléri azt, tûzön-vízen át.
Vannak emberek, akiket a legjobban szeretünk, és mások, akikkel a legszívesebben vagyunk együtt.
A magányos ember (...) nem nevet könnyen.
Im, pille vagyok, parányi pont, a szirmon csöppke fehér jel; te fiúcska vagy, játékra kész, ha üldözöl is, ne érj el.
Mihelyt az a hang a fülembe csattan, rögtön kigyúl alattam a katlan.
És valami tiszta csend üdve lebeg odalent. Nyiss utat e szûk csapáson, nyiss a szívig, kalapácsom!
Aki él, csak harcban éghet - csalják a titok-cselek; aki költ, bírói széket ül önnön maga felett.
Az átlagember boldogtalanná válik, ha öncsalásából kizökkentjük.
Az ügy, amely bûnben fogant, nem győzhet soha.
Ezer szó sem hagy az emberben olyan mély nyomot, mint egyetlen tett.
A legtöbb ember úgy hal meg, hogy soha nem is élt. Még szerencse, hogy ezt észre sem veszik.
Kérem, ne használja ezt a finomkodó kifejezést, hogy "eszmény". Van erre nekünk egyszerûbb, kifejezőbb szavunk is, a "hazugság".
Amikor ott benn üldögél a padláson, és a képeket nézegeti, sose szokott arra gondolni, hogy de jó is lenne fölkerekedni és körülnézni a nagyvilágban, látni, a saját szemével is, hogy a valóságban milyen lehet?
A magyar földön elnémult a viharzó harci lárma, tompa sóhaj és halálos hörgés hangzik arra már ma. Gyászos hirnökök suhannak a bús éjszakán, borongón: "Nincsen többé Magyarország! Ott hever lenn a porondon."
A törvény nem kérdi az indokot.
Nem volnék férfi, ha épp az asszonyi gyámoltalanságod kétszeresen vonzóvá nem tenne a szememben.