A magyar földön elnémult a viharzó harci lárma, tompa sóhaj és halálos hörgés hangzik arra már ma. Gyászos hirnökök suhannak a bús éjszakán, borongón: "Nincsen többé Magyarország! Ott hever lenn a porondon."

Kapcsolódó idézetek

1. Éljen a hon! Éljetek magyarok! Már én a sírba porladok, ti mint pálmafák, virágozzatok.
2. Uram, tudd meg, hogy nem akarok élni, Csak magyar földön és csak magyarul; Ha bûn, hogy lelket nem tudok cserélni, Jobb is, ha szárnyam már most porba hull; De ezt a lelket itt hagyom örökbe, S ez ott vijjog majd Kárpát havasán És belesírom minden ősi rögbe: El innen, rablók - ez az én hazám! Sajó Sándor
3. Kihûlt világ ez, senki földje! S mint tetejébe hajitott ócskavasak, holtan merednek reményeink, a csillagok. Pilinszky János
4. Elvérzett a nemzet nagy Magyarországért, Most sír, zokog a lelkünk hegyekért, rónákért. Aki azt majd egyszer újra feltámasztja, Áldja meg az Isten és minden magyar ajka.
5. Rongy, rongy, rongy minden lengetett kendő, Minden föltartott zászló esendő, Minden ember szó dúlthangú lárma, Minden perc arca csalfa lárva. Sárközi György
6. Bús magyarok imádkoznak, hallod, Atyánk, hallod? Se testünkkel, se lelkünkkel nem kívántuk a harcot. Megbocsátunk mindazoknak, akik reánk törtek, Csak még egyszer add vissza a drága magyar földet!
7. Amikor elváltunk, szívem fénylő lángja Kialudt örökre sötét éjszakába`... Komor bánattá vált tündöklő reményem, Fojtogató kínná égő szenvedélyem... - Sötét, bús fellegek nyargaltak az égen. Ady Endre
8. Nem ringat már hintaló, Nem hat rám száz altató, Nem vág földhöz súlyadó, Minden mulandó.
9. Most nem szólnak a csillagok, az árnyékok most túl nagyok, az antennákról víz csorog, felhők, ne sírjatok! Sztevanovity Dusán
10. Múltadban nincs öröm, Jövődben nincs remény, Hanyatló szép hazám! Miattad vérzem én. Bajza József