Hevesi András

Az ember megóvja a látszatot, amíg lehet, de mikor már rongyokban szakadt le róla az önérzete, akkor jobb, ha a maradék rongyokat is letépi, és anyaszült meztelenül rohan a pocsolyába.

A szépség és megindultság könnyen előállítható portéka, tetszés szerinti mennyiségben, csak az utóhatásai rosszak, mint az izgatószereknek.

Az emberek a szerelemben mohón kapnak a feléjük nyújtott kisujj után, de a becsületes, egyszerû, fortélytalan kéz nem kell nekik.

Jó dolog, ha az embert önmagáért szeretik, még jobb, ha nem veszik egészen férfiszámba, akinek kötelessége fizetni, jó dolog megmaradni gyereknek.

Egy bábutól nem lehet stilizáltságot kívánni... Éppen elég stilizált azzal, hogy fából faragták. A legtöbb, ami tőle telik, ha a megszólalásig hasonlít egy élő emberhez.

Az ember akkor kelt bizalmat, ha szelíden, óvatosan, megfontoltan, sok fenntartással rosszat mond másokról.

A jövő rossz tárcaírók álma, a jövő a remény.

A jövő a remény, és a legzárkózottabb különc is felolvad a remények szelíd és kissé mafla demokráciájában.

A legmagasabb rendû szellemi tulajdonság a hûség; hûtlenség és szellemi silányság, hûtlenség és tehetetlenség egy és ugyanaz.

A barátságot nem lehet felmondani, mint egy lakást.

Ártani csak tiszta lelkek, nemes jellemek tudnak.

Van valami sorsszerûség, valami végzet abban, hogy az ember pontosan azokat bántja, akiket szeret.

A pénz nem arra való, hogy "tisztességes életmódot" biztosítson, arra meg egyáltalán nem, hogy hatalmat adjon - micsoda hitvány féreg az, aki hatalmat akar!... A pénz arra való, hogy beavassa az embert a vágyak matematikájába... A pénzt több helyen kell értékesíteni, többször kell felvenni az ellenértékét, aztán lesz, ahogy lesz... A pénz arra való, hogy nyugtalanná, rossz lelkiismeretûvé tegye, megalázza az embert.

Az ember csak két esetben fizet: amikor muszáj vagy amikor élvezet.

A kecskesajt a sajtok királya, nem népszerû sajt, de maga az előkelőség.

Egy ember pontosan annyit ér, amennyi élvezetre képes.

Bátor és szabad ember nem ijed meg az új ételektől... A gasztronómiai előítélet szerintem végzetesebb, jellembevágóbb hiba, mint a faji vagy osztályelőítélet, az egész embert leleplezi, nemcsak a lelkét, hanem a testét is.

Az igazán jó vendéglőnek a közönsége kevert, mint az orosz regényé. Kék blúzos vagy trikós emberek ülnek szmokingos urak és estélyi ruhás hölgyek mellett, akik színház előtt betérnek a szenvedélyüknek áldozni... A szenvedély párája kavarog a levegőben, mint az áldozat füstje... A szemek csillognak, az arcok kipirultak, a testek édes pilledtségben dőlnek hátra.

A vendéglő a magányos ember minden este megújuló, nagy színielőadása.

A pénz hatalom, megszépít, elvarázsol, tündérkirályt csinál a szamárfejû mesterlegényből; aki pontosan fizet, aki minden kötelezettségének eleget tesz, akinek tiszta a nyomorult polgári lelkiismerete, az védetten él, üvegbura alatt, olyan tájékozatlanul, mint a halak az akváriumban... A valóság akkor kezdődik, mikor galléron ragadnak és kirúgnak.