II. János Pál

Az emberiség jövője azokon az embereken múlik, akik az igazság alapján állnak, s akiknek életét áthatják azok a magas erkölcsi elvek, melyek a szívet képessé teszik az önfeláldozásig kitartó szeretetre.

Legyetek barátai azoknak, akiknek nincsenek barátai. Legyetek a családja azoknak, akiknek nincsen családja. Legyetek a társasága azoknak, akik kirekedtek minden közösségből.

Az éhezők tömege – gyermekek, nők, öregek, menekültek, bevándorlók és munkátlanok sokasága – emeli hozzánk jajszavát. Kérlelnek minket, és válaszban bíznak. Hogy zárhatnánk be fülünket, s hogy zárhatnánk el tőlük azt az öt kenyeret és két halat, melyet Isten helyezett a kezünkbe? Ha mindegyikünk hozzáteszi a magáét, akkor mindannyian tehetünk a szegényekért.

A világnak meg kell még tanulnia, hogyan éljen a sokféleséggel.

A nemzet csak akkor remélhet jobb jövőt, ha polgárai képesek közös erőfeszítéssel felelősséget vállalni a közjóért.

Az igazság és az erkölcsiség követelményei nem alázzák meg és nem semmisítik meg szabadságunkat, hanem épp ellenkezőleg, lehetővé teszik és megszabadítják azoktól a veszedelmektől, melyeket magában hordoz.

A demokrácia értéke azokkal az értékekkel együtt áll vagy bukik, melyeket megtestesít vagy támogat.

A szabadság nem egyszerûen a zsarnokság vagy az elnyomás hiánya. Nem is felszabadítás arra, hogy azt csináljunk, amit akarunk. A szabadságnak megvan a maga belső logikája, amely megkülönbözteti és megnemesíti: a szabadság az igazsághoz van rendelve, és abban teljesedik ki, hogy az ember keresi az igazságot és benne él abban.

A legszörnyûbb börtön egy bezárt szív.

Az igazság nem hathat másként, csakis saját erejével, mely szelíden és mégis erőteljesen hatol az elmékbe.

Mi magunk is arra vagyunk hivatva, hogy odaadjuk életünket testvéreinkért, így valósítva meg teljesen igazságban létünk értelmét és rendeltetését.

Az élet védelme és gyarapítása, tisztelete és szeretete olyan feladat, melyet Isten minden emberre bíz.

Az élet szent voltából fakad sérthetetlensége, mely kezdettől fogva bele van írva az ember szívébe, lelkiismeretébe.

Az ember élete Istentől jön, az Õ ajándéka, az Õ képmása és lábnyoma, az Õ eleven lelkében való részesedés. Ennek az életnek éppen ezért Isten az egyetlen ura: az ember nem rendelkezhet fölötte.

Az az élet, melyet Isten az embernek ajándékoz, teljesen más, mint az összes teremtett élőlények élete, amennyiben, jóllehet rokon a föld porával, a világban Isten megnyilvánulása, jelenlétének jele, dicsőségének nyoma.

Amikor a lelkiismeret, a lélek világos szeme "a jót rossznak és a rosszat jónak" mondja, már úton van a legnyugtalanítóbb torzulás és a legsötétebb erkölcsi vakság felé.

A (...) materialista fölfogásban a személyes kapcsolatok nagyon elszegényednek. Elsősorban a nő, a gyermek, a beteg vagy szenvedő és az öreg ember látja ennek kárát. A személyi méltóság - azaz a tisztelet, az ingyenesség és a szolgálat - helyébe a hatékonyság, a szerepvállalás és a hasznosság lép: a másikat nem a léte miatt értékelik, hanem amiatt, amit "birtokol, csinál és létrehoz". S ez nem más, mint az erősebb felsőbbsége a gyöngébb fölött.

Ha egyszer kizárják az Istenre hivatkozást, nem meglepő, hogy az összes dolgok iránti érzék mélységesen megromlik, és a természetet, mely többé már nem "anya", minden manipulációra alkalmas "anyaggá" degradálják. Ide vezet a mai kultúrában uralkodó technikai-tudományos racionalitás, mely megtagadja a dolgok teremtett voltának elismerését vagy az olyan isteni tervet, melyet az emberi életben tiszteletben kell tartani.

Manapság az emberek nagyon sokszor nem tudják, hogy mit hordoznak magukban, lelkük mélyén, a szívükben. Sokszor olyan bizonytalanná válik a földi élet értelme. Kételyek árasztják el az embert, és kétségbe is tud esni. Engedjétek tehát - kérlek benneteket, alázattal és bizalommal kérlek -, hagyjátok, hogy Krisztus beszéljen az emberekhez. Egyedül nála vannak az élet, az örök élet igéi.

Az ostobaság Isten egyik adománya ugyan, de ettől még nem szerencsés visszaélni vele.