J. R. Ward

A különbség a között, hogy valaki "szeret" valakit, vagy "szerelmes" valakibe, olyan hatalmas (...), mint a különbség egy járdaszegély és a Grand Canyon között. Vagy egy gombostû feje és Észak-Amerika között. Egy kilégzés és egy hurrikán erőssége között.

Furcsa, milyen sok formája lehet a gyávaságnak. Az embernek nem kell egy sarokba kuporodnia reszketve és szipogva, mint valami anyámasszony katonája. Nem bizony. Lehet akár egy nagydarab, harsány, piercinggel teleaggatott, vagány fickó is, aki folyton acsarkodik a világra... és a lelke mélyén mégis ugyanolyan beszari.

Az ember nem váltott át egy egy éven át tartó szerelmi kapcsolatból egy-két nap alatt jó barátságba. De elkezdhetett dolgozni rajta. Egyik lépés után jöhetett a következő.

A sors mindig megtanítja az embernek azt, amit tudnia kell, még ha addig nincs is tudatában annak, hogy szüksége volt a leckére, amíg az orra alá nem dugják.

Meddig maradhat életben egy viszonzatlan szerelem? Ahogy a tûznek is oxigén kell, hogy égjen, az érzelmeket is táplálni kell.

Az emberek nélkül az épület nem több, mint egy emlékkel telezsúfolt múzeum.

Az is a pokol egyik formája, ha az ember arra vágyik, ami soha nem lehet az övé. Mert a gondolatai kóborolnak. Elsuhannak olyan tájakra is, ahová nem lenne szabad. Olyan ízekkel kínozzák, amiket soha nem érezhet a nyelve, olyan domborulatokkal, amelyeket soha nem érinthet a keze, és olyan érzésekkel, amelyeket soha, de soha nem árulhat el.

Van az a nyugtalanság, ami akkor sem múlik el, ha az ember agyonhajtja magát. Vannak dolgok, amelyek akkor is hiányoznak az életéből, ha ájulásig gyûri az edzést, és addig folytatja, amíg az izzadság már gyorsabban folyik rajta, mint a vér az ereiben. Igen... mire az ember felocsúdik, már el is vesztette önmagát.

Legyen terhetek könnyû, örömötök túláradó, áldja meg a sors közös utatokat, és adjon ennek a két léleknek számtalan békés éjszakát és szenvedélyes nappalt.

Ha azt akarom, hogy komolyan vegyenek, komolyabbá is kell válnom.

Gyerekként az ember úgy gondolja, hogy az idő csak teher, amit jó lenne siettetni, hogy végre felnőtt legyen. Ez azonban hatalmas csapda - mivel felnőttként érti csak meg, hogy a percek és az órák a legértékesebb dolgok a világon. És senki nem élhet örökké. Ezért rohadt nagy bûn elpocsékolni azt a keveset, ami megadatik.

Az élet rövid, függetlenül attól, hogy hány napot kap az ember. Az emberek pedig nagyon értékesek, mindenki, kivétel nélkül, nem számít, hányan olyan szerencsések, hogy az életünk részei lehetnek. A szerelem pedig... a szerelem az, amiért érdemes meghalni. És élni is.

Miért voltak egyesek olyan szerencsések, míg mások nem? Ez a legkegyetlenebb játék a sorstól.

Mindenkinek az életében elérkezett egyszer az a pillanat, amikor rájött, hogy bármennyire próbál is elmenekülni saját maga elől, akárhová megy, ő mindig ott van: a szenvedélybetegség és a kényszer nem más, mint a figyelemelterelés mesteri eszközei, amelyek csak elfedik a kellemetlen, de végeredményben tagadhatatlan igazságot.

A díszcsomagolástól nem változik meg az igazság. És én jobban szeretek tisztában lenni az igazsággal, mint áltatni magam.

A szó végeredményben nem más, mint kifújt, meleg levegő. A tettek számítanak. Meg a bizonyíték.

Mindenki csak a saját szíve titkait ismerheti.

Az ősz a kedvenc évszakom. Szeretem, amikor a levelek vörösbe és narancsba fordulnak. Gyönyörû látványt nyújtanak a holdfényben, és elképesztő változáson esnek át. A tavaszi és a nyári zöldellés csak árnyéka a fák igazi valójának, ez a buja színvilág igazi csoda, és minden áldott évben bekövetkezik, amikor az éjszakák egyre hidegebbek lesznek. Mintha ezekkel a tüzes színekkel kárpótolnák, hogy eltûnik a meleg.

Egy háborúban nem a tőr, a pisztoly vagy az ágyú volt a leghatásosabb fegyver. Sokkal inkább egy láthatatlan, de halálos dolog - nem a mérges gáz. Valami olyasmi, ami tömeg nélküli, mégis hihetetlen súllyal bírt. Az ellenség belső köreiből kapott információ, a megbízható, ellenőrzött információ, akkora erőt képviselt, mint egy atombomba.

Ez volt a legjobb, amit az élet adhatott valakinek: társat, akit szerethet, aki viszontszereti, akivel belevéshet valami maradandót az örökké változó idő fájának kérgébe.