James Joyce

Nagyon szerettünk. S vége bár, Édes óránk is volt nem egy; Most sorsunk két ösvénye vár, Melyen ki-ki útjára megy.

E szív itt, szívemhez közel - Reményem, kincsem, birtokom; Boldogtalan, ha válni kell, S boldog, ha ajka ajkamon. Reményem, kincsem ő nekem, S a boldogság - igen!

Az ír mûvészet jelképe. Egy cseléd kettérepedt tükre.

Hibáink új felfedezésekhez vezető kapuk.

Amikor egy ember lelke megszületik ebben az országban, hálókat feszítenek ki az útjában, hogy ne tudjon szárnyalni. Beszélsz nekem nemzetről, nyelvről, vallásról. Ezeket a hálókat meg fogom próbálni kikerülni.

Hibáink új felfedezésekhez vezető kapuk.

A jövő a most és az itt találkozásában néz vissza a múltba.

Nincs az az eretnekség, vagy filozófia, ami annyira összeegyeztethetetlen az egyházzal, mint az emberi lény.

A lélek lehetősége mindannak, ami van.

Az emberek még valahogy belenyugszanak, ha farkas harapja meg őket, de ami határozottan kihozza a sodrukból, az a bárány harapása.

Az emberek tettei tolmácsolják legjobban a gondolataikat.

A szükséges hazugság feltalálója jobban kedvelte a békét, mint az igazságot.

Az ember megszületik, meghal, közben meg eltölti a szabadidejét valahogy.