Jean-Claude Mourlevat

Kívánhatja-e az ember, hogy ne haljon meg soha? Nem lehet, hogy éppen azért érezzük olyan drágának az életet, mert egyszer véget ér? Nem rémítőbb-e a gondolat, hogy örökké fogunk élni, mint az, hogy egyszer meghalunk? És ha az ember nem hal meg sosem, mikor találkozik újra azokkal, akiket szeretett, és akik meghaltak már?

Amikor meghalok, (...) sírj egy kicsit, ha már nem tudsz másképpen tenni, de ne sírj túl sokáig, légy szíves. Néha talán kimész a temetőbe a síromhoz, de mindig gondolj arra, hogy én már nem vagyok ott. Ha látni akarsz engem, hátra kell fordulnod. Nézd a fasort a szélben, a tócsát, amiből a kismadár iszik, a hancúrozó kiskutyát, és ott leszek én. Ezt soha nem szabad elfelejtened.