Jean Cocteau

Honnan vegyem az uniformist, amely alá elrejthetném túlságosan nagy szívemet, úgy, hogy meg ne lássék?

Amit a közönség kifogásol, azt mûveld: az vagy Te.

A szeretni igét nehéz ragozni: a múltja nem befejezett, a jelenje csak felszólító módban érvényes, a jövője pedig feltételes.

A stílus a legegyszerûbb módja annak, hogy valami bonyolultat közöljünk másokkal.

Muszáj hinnünk a szerencsében. Egyébként mi mással magyarázhatnánk azok sikereit, akiket nem szeretünk?

Ahogy öregszem, egyre inkább hiszem, hogy csak az álmaink maradandók.

A tükröknek hosszasabban el kellene tûnődniük, mielőtt visszatükröznek valamit.

Az ember még akkor is remél, ha feje guillotine alatt fekszik.

Csak az igazságnak lehet megindító ereje.

A fantasztikust természetessé kell tenni - hasonlatossá az ámulathoz, amit a gyermek érzett, aki látta, hogy a cukor feloldódik a vízben, aztán felfedezte, hogy ő nem olvad el a kádban.

A merészség taktikája abban áll, hogy mindig tudjuk: meddig mehetünk túl messzire.

Az élet vízszintes esés.

Látom lenn a halált e szép kor magasából, mit, jaj, elértem én, a nagy út derekán, hol elhagy az ifjúság, s fegyvere eltalál. Kacagva viszi el szép rózsakoszorúmat; míg készül szőttesünk, te képzed fonalunkat, fonákunkon élő halál.

Annak, aki azt akarja, hogy az ifjúság kövesse, egyenes úton kell járnia.

A mûvészet csúnya dolgokat állít elő, amelyek idővel általában megszépülnek, a divat szép dolgokat állít elő, amelyek később mindig megcsúnyulnak.

Csak az álombéli embereknek és helyeknek van jelentőségük.