Ugrás a tartalomra
Muszáj hinnünk a szerencsében. Egyébként mi mással magyarázhatnánk azok sikereit, akiket nem szeretünk?
Kapcsolódó idézetek
-
Rosszul szeretjük azt, akit akarata ellenére akarunk boldoggá tenni.
Maurice Druon
-
Miért éppen azt szeretjük, akit szeretünk, miért pont onnan kapjuk a pofonokat, ahonnan nem vártuk?
Jókai Anna
-
Azért kedvelik annyira az emberek a "tehetség" szót, mert, amint a boldogtalanok szeretik a sorsot és a körülményeket okolni, úgy a sikertelenség nevezhető tehetséghiánynak, mások irigylésre méltó sikeressége pedig a tőlük független tehetséggel magyarázható. Könnyebb beismerni, hogy sajnos nem vagyunk tehetségesek - erről szüleink tehetnek -, mint bevallani, hogy igazság szerint mindig is lusták voltunk küzdeni.
Szendi Gábor
-
Szeressük sorsunkat, bármilyen is. Aki szeretni képes a rossz napokat, becsülni tudja majd a szép pillanatokat.
-
A szerencse olyanoknak fontos, akik nem tudják a dolgokat irányítani.
Clive Barker
-
Különös, hogy több időt töltünk azzal, hogy gratuláljunk azoknak, akiknek sikerült, mint azzal, hogy bátorítsuk azokat, akiknek nem.
Neil deGrasse Tyson
-
Kár olyan után kepeszteni, akinél úgysincs esélyünk. Szeressünk bele abba, aki hozzánk illik. A boldogság titka, hogy éppen olyat akarj, ami jár neked.
Szendi Gábor
-
Teljesen rendben van, ha elismerjük, hogy sikereinket részben a szerencsének köszönhetjük. Ez nem kisebbíti eredményeinket. Egyszerûen elfogadjuk, hogy sikereink részben a véletlenen múltak, és fejet hajtunk azok előtt, akik elég okosak és rátermettek ahhoz, hogy kihasználják az őket segítő kapaszkodókat.
Michael Schur
-
Nem elég, ha szerencsések vagyunk; az is kell még, hogy a többiek ne legyenek azok.
Jules Renard
-
Oly esetekért, amelyek számításaink ellenére történnek, a sorsot szoktuk kárhoztatni.
Thuküdidész