Jean-Gabriel Causse

A vörös félelmet kelt azokban, akik látják, és megerősíti azokat, akik viselik. Riadóztatja érzékszerveinket, hogy minimálisra csökkenjen a kudarc vagy a veszély esélye, úgy, hogy a logikus gondolkodást az agykéregbe számûzi. Bizonyos emberek úgy vélik, hogy ez azért van, mert a vörös szín a vérre emlékeztet bennünket.

Jókedvünkhöz és lelki egyensúlyunkhoz elengedhetetlenül szükséges, hogy egy bizonyos mennyiségû napfényhez jussunk. Azt szokták mondani, hogy még a metrón ülve is lerí az emberek arcáról, hogy milyen az idő odafent. Elég körbenézni és ránézni az emberek arcára. Ha egy metrókocsiban legalább két ember különösebb látható ok nélkül mosolyog maga elé, akkor ez valószínûleg azt jelenti, hogy szép idő van odakint.

Senki másban nem bízhatnak jobban az önökre legjobb hatással lévő színek tekintetében, mint saját magukban. Ösztönösen olyan színre vágyunk, amely jót tesz nekünk. Amit egyéni ízlésünknek nevezünk, az nem más, mint az őrangyalunk sugallata a ránk jó hatással bíró színek kiválasztását illetően.

A színekkel mindig azt akarjuk magunkhoz venni, amelyből épp hiányunk van (amúgy nem csak a színek tekintetében van ez így). Ha megnézzük, hogyan öltözködik egy depressziós ember, sokszor látjuk azt, hogy igen színes, élénk színeket visel. Mintha a színektől várná, hogy jobb kedvre derítsék őt.

A legtévedhetetlenebb tanácsadó bennünk rejlik, és úgy hívják: ösztön.

Az életszagú tökéletlenségek adják létünk báját.