Jean Paul Richter

A földi élet elkoptat az emberben mindent, ami benne nagy, úgy, mint az idő viszontagságai szobrokról és sírkövekről épen a kiemelkedő részeket enyésztetik el.

A férfiak könnyebben megbocsátanak a vetélytársnak, mint a hûtlennek, a nők viszont jobban gyûlölik vetélytársnőjüket, mint a hûtlent.

Az ember soha nem fedi fel olyan világosan a saját egyéniségét, mint amikor leírja másét.

Szíve nem érti meg rögtön, milyen mértéktelenül szenved; inkább zavart, mint felindult. De ahogy öntudata világosodik, szerencsétlenségének mélysége is feltárul. Az élet minden öröme meghalt számára, csak azt az éles fájdalmat érzi, amit a kétségbeesés mar belé. De ne beszéljünk testi fájdalomról! Érezhet-e a test ehhez hasonló fájdalmat?

Emlékeink az egyetlen paradicsom, amelyből nem ûzhetnek ki bennünket.

A félénk ember a veszély előtt ijed meg, a gyáva a veszély közben, a bátor a veszély elmúlta után.

Az aggkor nem azért szomorú, mintha benne örömeink szûnnének meg, hanem azért, mert reményeink fogytak el.

Aki némelykor nem érez többet, s nem mélyebben, mint kellene, az bizonyosan mindig kevesebbet érez kelleténél.

A kis öröm házi kenyér, soha meg nem unjuk, a nagy öröm nyalánkság, mely hamar undort gerjeszt.

Az élet olyan, mint egy könyv: az ostoba felületesen átlapozza, a bölcs gondosan olvassa, mert tudja, hogy csak egyszer olvashatja.

Egy terv kudarca után nincs jobb vigasz, mint azonnal új tervet készíteni.