Jenny Erpenbeck

A kaland voltaképp mindig csak abból áll, hogy kitesszük magunkat annak, ami idegen tőlünk.

Békében a szegénységet, háborúban pedig a frontot tolták az emberek maguk előtt, mint egy hosszú dominósort.

Elképzelhető, hogy ha valamit megtanulunk, másvalami kiesik a fejünkből.

Ez az első előnye annak, ha egyedül élünk: minden hiúság fölösleges ballasztnak bizonyul.

A félelem szüli a rendet.

A háború mindent elpusztít: a családot, a barátokat, a helyet, ahol éltél, a munkát, a mindennapokat.

Ha meg akarjuk érteni, amit valaki gondol vagy mond, tulajdonképpen már előre tudnunk kell azt, amit gondol vagy mond. Akkor tehát nem más a sikeres párbeszéd, mint ráismerés? A megértés pedig nem út, hanem állapot?

Az öregkorban valószínûleg azt a legnehezebb megtanulni, hogy elbúcsúzzunk a kívánástól. Ha azonban nem tanuljuk meg, (...) annál gyorsabban húznak le a kívánságok kövek gyanánt a sírba.

Emlékezet nélkül az ember nem több, mint egy húsdarab egy bolygón.