Jerry Spinelli

Amikor efféle dolgokról olvasok, eltûnődöm: ő vajon ott van-e? Vajon hogyan nevezi most magát? Vajon megvannak-e még a szeplői? Vajon kapok-e még egy lehetőséget? Eltûnődöm, de nem esek kétségbe. (...) Tudom, hogy figyelnek. Nevetésének visszhangja a második napfelkelte, amire naponta ébredek, és esténként érzem, nem csak a csillagok néznek rám az égről.

- Na és mikor kezdődik a varázslat? Ültünk egymás mellett, néztük a hegyeket. - Akkor kezdődött, mikor a Föld született. - (...) lehunyta szemét. Arcát bearanyozta a lenyugvó nap. - Sose szûnik meg. Mindig itt van. Mindig... (...) A Föld beszél hozzánk, de nem halljuk, olyan lármát csapnak az érzékeink. Néha ki kell őket radíroznunk, mármint az érzékeinket. Akkor - talán - elér hozzánk a Föld. Beszél hozzánk a világmindenség. Suttognak a csillagok.

A gaz nem rossz dolog, apuci. A gazok még csak nem is gazok. Pontosan olyan növények és virágok, mint a nárciszok, meg hasonlók. Joguk van az élethez. Mit szólnál ahhoz, ha beállítana egy teherautó, hogy mérget permetezzen rád, csak azért, mert valaki a fejébe vette, hogy gaznak nevez?

Az előbb hallottam odakint egy csúfolódó rigót. Eszembe jutott róla valami, amit Archie mondott. (...) Szerinte a csúfolódó rigó nem egyszerûen a többi madár hangját utánozza. Mármint a többi élő madárét. Szerinte olyan madarak hangját is, amik már nem is léteznek. Hogy a kihalt madarak hangja az évek során csúfolódó rigóról csúfolódó rigóra száll. (...) Azt mondja, nem tudhatjuk, nem kövületek elevenednek-e meg a dalában. Ki tudja, miféle ősi teremtmény hangját halljuk viszont, amikor a sivatagban énekel?