John Cure

Ha valakitől elveszik az álmait, az mindennél fájdalmasabb. Mert álmok nélkül, remény nélkül meghal a lélek. Olyankor nincsenek nézőpontok. Csak a fájdalom van. Az üres, kisírt tekintetek, a gondolatok, amik kétségbeesetten cikázva keresik a magyarázatot azokra a miértekre, amikre néha nincs semmilyen magyarázat.

Szivárvány, vagy valami más, egy fájdalmas szívdobbanás, fény az éjjeli sötétben, vágy a szerelem ölében, te vagy nekem.

Hét éve voltak házasok. Még az egyetemen ismerkedtek meg, és szerelem volt első látásra. Már akkor tudták, hogy soha többet nem fognak elválni. Soha. Míg a halál el nem választ!

A ragadozók a (...) létfenntartás ösztönének köszönhetően ölik meg állattársaikat. Az ösztönök vezérlik, évszázados beidegződések. Az ember? Hát igen, valószínû, hogy az ember a legnagyobb állat, és a legbrutálisabb.

Az apáink többet tudnak, mint azt gondolnánk. Nagyapám szerint a szüleink bûne a mi bûnünk is. Öröklődik és nem lehet lemosni.

A férfiak sokat kibírnak, a férfiak lelke egy idő után megkövesedik és lassan ugyan, de túljut a legnagyobb csapásokon is.

Az ember megy a sodrással és a változó világ hullámai úgy dobálják az élet piciny csónakját, ahogy az meg van írva.

A gyerekek szeretete és ragaszkodása nagyon erős, és bármilyen akadállyal megbirkózik.

Amerika, a fene nagy nemzeti érzés. Illúzió az egész. Hatalmas kocsik, partyk, miegymás. De a felszín alatt ez az ország is velejéig romlott.

Vannak emberek, akik haláluk után nem halnak meg igazán, mert a testüket elhagyja a lelkük, de nem tudnak bejutni sem a mennyországba, sem pedig a pokolba, hanem megrekednek a két világ között. Végül is egy kicsit még itt vannak, egy kicsit a másik két helyen, de még sincsenek igazából sehol.

Meglepődnél (...), ha tudnád, hogy mennyire logikusan tudnak a gyerekek gondolkozni, és hogy milyen tökéletesen felépített világ van a fejükben, amit mindig újabb információval töltenek meg. Nem mondom azt, hogy tudatosan hoznak meglepően logikus döntéseket, de a bennük zajló események örök rejtélyt képeznek. És hihetetlenül bátrak, mert nem ismerik az igazi veszélyt, nem tudják felfogni a következményeket, és ez a bátorság viszi őket előrébb és teszi őket képessé, hogy felmásszanak akár egy olyan fára is, amire egy felnőtt nem lenne képes. Bízik a saját erejében és a fa jóindulatában. Hidd el (...), fogalmunk sincs, mi zajlik le ezekben az apró kisemberekben.

A véletlen a Jóisten mûvészneve.

A ragadozók a (...) létfenntartás ösztönének köszönhetően ölik meg állattársaikat. Az ösztönök vezérlik, évszázados beidegződések. Az ember? Hát igen, valószínû, hogy az ember a legnagyobb állat, és a legbrutálisabb.

Bízzál bennem! Csak két szó, semmi több, csak két szó. De milyen szó? Még külön kikérjük magunknak a bizalmat, elvárjuk, hogy megbízzanak bennünk, és utána szemrebbenés nélkül hazudunk tovább.

A szerelem elmúlik, és felváltja valami sokkal fontosabb, ami egy életre szól; a szeretet, a tisztelet és a megbecsülés. Amikor ő már én vagyok, én pedig ő. Engedve, hogy a másik bennünk éljen. A megnyugtató tudat, hogy együtt, egy életen át, kölcsönösen kiegészítve a másikat, kimondva vagy csak befejezve helyette a mondatokat, támogatva, kitartva, bízva, szeretve.

Téged minden alkalommal tökéletesnek látlak. Ragyogsz, és a fényed mindent felmelegít, a mosolyod pedig elûzi a fárasztó stresszes gondolatokat.

A természet újra és újra megmutatja az erejét, hiszen az Univerzumban olyan hatalmas erők mûködnek, amiket esélyünk sincs befolyásolni. Elhitetjük magunkkal, hogy a táplálkozási lánc tetejére felküzdve magunkat, a technikai forradalmi fejlesztéseinkkel mi uraljuk a bolygónkat, az élővilágot és a természetet. Pedig sokkal sebezhetőbbek és védtelenebbek vagyunk, mint gondolnánk, a természet pedig folyamatosan figyelmezteti az öntelt és beképzelt emberiséget a hibáira, csak éppen akkora már az arcunk, hogy nem tudjuk, vagy nem is akarjuk mindezt tudomásul venni.

A férfi és nő barátságában talán épp az a legcsodálatosabb, hogy időnként a korlátok ledőlhetnek.

Mindig lesznek olyanok, akiknek mankó kell az élethez, és kell a tudat, hogy nem lesz ezzel vége, és van valami a halál után. Valahol mindegyik vallási útkeresésnek, kapaszkodónak ez a gyökere: a buddhista például újjászületik, a keresztény meg a Mennyországba megy, az iszlám hívőt, öngyilkos merénylőt még hetven szûz is várja, és mindenki a sajátját gondolja igaznak. Ez már magában erősen megkérdőjelezne bennem dolgokat.

Az emberi természetbe (...) bele van kódolva, hogy szeretünk segíteni, ha módunkban áll.