John Cure

Az életben a boldogsághoz kell egy kis őrültség. A bátorságnak köszönhetően tartalmasabb élet vár az emberre. A félelem legyőzése kapu egy teljesebb és szabadabb élethez. Szóval előre kell nézni, és menni.

Az éjszakában van valami soha meg nem ismerhető titokzatosság. A sötétség segít elfedni a bûnt, mintha szándékosan támogatná a rosszat. A fény az éltető erőt jelenti, a sötét az életerő hiányát. Félünk a sötétségtől, és valóban mintha az életünket szívná el, akárcsak a téli napokban, amikor a Nap sugarai korán hátat fordítanak nekünk, magunkra hagyva minket a gondolatainkkal, félelmeinkkel, emberi nyomorúságunk és bûneink mocskában. Miközben a sötétség nem létezik, az csak a fény hiánya. De ha a fényben ott az élet, akkor a sötétségben ott van a halál.

Talán nem is létezhet igazi barátság férfi és nő között. Valahol a lelke mélyén egyikük mindig többet akar, és élteti magában csendben a reményt, még ha nem is vallja be.

Ha Isten szabad akaratot adott neked, akkor hogyan lehet minden Isten terve szerint? Ha viszont minden Isten terve szerint alakul, akkor meg hogyan lehetne szabad akaratod? Szóval miért van az, ha valami szarság van, például háború, éhezés, vagy csontrákos gyerekek, akkor az mindig az ember szabad akarata szerint történik (...). Ha valami viszont tuti jól megy, az meg már Istennek köszönhető?

Egy jó ember (...) olyan, aki soha nem mérlegel, ha valakinek segítségre van szüksége, vagy az életét kell megmenteni, akkor sem, ha ezzel a saját életét kockáztatja, és akkor sem, ha biztosan tudja, hogy meg fog halni. Azt hiszem, vannak ilyen emberek. Nem sokan, de vannak. És úgy gondolom, hogy megnyugtató, hogy ők őrzik az álmunk. Még akkor is, ha mi soha nem is tudunk róluk semmit, azt sem, hogy léteznek egyáltalán.

A bajban, az embert próbáló helyzetekben sokkal könnyebben kovácsolódnak barátságok, és válnak az emberek szövetségessé.

Mit ér a tudás, ha nem adhatjuk tovább az arra érdemeseknek?

Túl rövid az élet ahhoz, hogy ne mindig az álmainknak éljünk.

Létezik olyan sorsszerû találkozás, amit a lelkek már előre lebeszéltek.

Örülök, hogy vagy, és hogy ismerhettelek, mert jobb hely a világ, hogy te benne élsz.

Attól, mert lett mobilunk, meg csomó villogó kütyünk, olyan barbár népség maradtunk, mint az őskorban.

Így a vége felé közeledve már nem azon töprengek, mit fogok tenni, vagy mit tettem, sokkal inkább foglalkoztat az, amit nem tettem meg. Ez pedig nagyon meg tudja mérgezni az ember lelkét.

Aki fél, (...) könnyen manipulálható. És a félelem könnyen érik gyûlöletté.

A jövőtől való félelem a legerősebb méreg a lelketekben, és a legmagasabb fal, ami az utatokat állja. Miközben olyan valamitől féltek, ami még nincs is, és lehet, hogy soha nem is lesz.

Az a baj az emberekkel, hogy manapság a Facebookon szerzik az információjukat, ott meg mindenki szeret a jól értesült képében tetszelegni.

Figyelj oda az élet apró csodáira, amik minden egyes nap körbevesznek minket, de képtelenek vagyunk odafigyelni rájuk, mert folyamatosan mások elvárásainak akarunk megfelelni.

Minden nőnek szüksége van egy férfira, akire felnézhet, aki biztonságot jelent a számára, akihez fordulhat tanácsért, aki kellően domináns, miközben megértő és figyelmes tud lenni.

Talán az élet nem is tud olyan rosszul alakulni, hogy ugyanakkor ne tartogatna kapaszkodókat az újrakezdéshez. Mindig ott vannak a fénysugarak, még ha eleinte csak halványan pislákolnak is, és nekünk az a dolgunk, hogy észrevegyük őket, aztán a segítségükkel új erőre kapjunk. Mindig van egy kis fényforrás.

Midannyian egyenlőnek születünk. Nézze meg a gyerekeket. Nem gyûlölnek, nem félnek, ez a természetes lényünk. A rasszizmus nem velünk született, hanem tanuljuk.

Csak a buta emberek képtelenek elfogadni, hogy nem vagyunk egyformák, és pont az emberi faj sokszínûségétől vagyunk ennyire egyediek.