Ugrás a tartalomra
Idézetem
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
×
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
Szerző
Jonas Jonasson
A keménységgel keménységet kell szembehelyezni. Ezekben a körökben az engedékenység nem vezet eredményre.
Ha valaki nem tudja úgy megfogalmazni a mondanivalóját, hogy az jól mutasson a szalagcímben, a szerkesztőknek nem marad más választásuk, mint hogy maguk írják meg, amit az interjúalany mondani akar, ahelyett, amit mond. Ezt nevezik kreatív újságírásnak.
Egyetlen nő sem szereti, ha kétszer is elutasítják egymás után.
Jézus? (...) Ha a vizet borrá tudja változtatni, akkor bizonyára pénzt is tud varázsolni, és nincs rászorulva arra, hogy a miénket nyúlja le.
Aki vagyonát kuporgatja, az elbukik.
A mennyországban nem lehetnek titkaink egymás előtt.
Kevés kínosabb dolog van annál, ha poháremelésnél valakinek üres a pohara.
A névtelen feljelentéseknek megvan az a hátrányuk, hogy gyakran csak elkeseredés áll mögöttük, és nem igazság.
Talán az a célja az életünknek, hogy örömet okozzunk másoknak mindaddig, amíg az anyagi helyzetünk minket magunkat is kellő mértékû örömmel tölt el.
Az emberiség általában ilyen is, meg olyan is. Például zsugori, önző, irigy, tudatlan, együgyû és gyáva. De kedves is, okos, barátságos, megbocsátó, gondoskodó és - nagylelkû. Minden nem fér bele mindenkibe.
Nincs olyan ember, aki velejéig rossz volna.
Aki tudja, hogy legyőzhetetlen, azt nem is lehet legyőzni soha!
Aminek meg kell történnie, az úgyis megtörténik, nem érdemes előre félni tőle, vagy örülni neki.
A világ legnagyobb és látszólag legmegoldhatatlanabb konfliktusai mind egy szálig a következő tételekből indulnak ki: "Hülye vagy!" "Te vagy a hülye!" "Nem, te vagy a hülye!" A megoldás (...) legtöbbször úgy születik meg, hogy fognak egy üveg pálinkát, együtt megisszák, és előre tekintenek a jövőbe.
Gyakran van úgy, hogy az embertől mást követel a törvény, és mást az erkölcs.
A mérgelődésnek semmi értelme, ha az ember megteheti azt is, hogy nem mérgelődik.
A politika lényege az, hogy jókor kell jó helyre lépni.
Keveseknek adatik meg (...), hogy évről évre túléljenek mindent.
A bosszú nem jó dolog. (...) Olyan, mint a politika. Vég nélkül folyik az adok-kapok, és az amúgy is rossz helyzet még rosszabb lesz.
A forradalmaknak (...) az egyetlen eredményük, hogy ellenkező előjelû, újabb forradalmakhoz vezetnek.
1
2
Következő »