Kálnoky László

Elzárkózva mindenkitől, zsibbasztó tüzekben megedzve, fájó tüskék nőttek szívemből, sebekkel vagyok keretezve. Mit bánod Te, hogy e keret mi? s olyan mindegy, mi lesz belőlem. Istenem, hogyan is lehet szerelem nélkül így szeretni!?

Erőm csüggedt. Reménytelen a harcom, mert arcod átvilágít minden arcon, tilt a csóktól, nem enged el az ágyig,

Az idejében meg nem válaszolt kérdés örök kérdés marad.

Kissé fáztam, és úgy feküdtünk, a semmit nézve, szótlan, ébren, mint két fogoly az éjszaka fekete bársonybörtönében.