Kamarás Iván

A színház óriási igénybevétel, olyan, mint egy gyár, ahol az ember aláveti magát mindennek. Részese egy rendszernek, egy alkalmazott, annak minden jó és kevésbé jó hozadékával. Ez nagyon nagy áldozatokkal is jár, de egyben sokat is ad.

Az egyedüllét nagyon hasznos tud lenni (...). Nem árt, ha eltöltesz magaddal egy kis időt. Sok mindenre tanít.

Amikor folyamatosan el vagy foglalva, és egy állandó álprobléma-halmazzal küzdesz, akkor a zajtól nem hallod a saját belső hangodat. Nem is tudod, mert idő sincs arra, hogy rájöjjél, mire lenne szükséged pontosan.

Meg kell élni az életet minden jó és rossz részével együtt, és észre kell venni a kapaszkodókat. Tudod, mint a szerencsesütinek egy jó mondatát.

Nem az számít, hogy milyen árban van az ajándék, hanem az, hogy mennyire személyre szabott és szívmelengető.

Adok a döntésnek időt, teret, és persze a megérzéseimre is figyelek. De hagyok a sors kezének is lehetőséget, hogy belenyúlhasson a dolgokba.

A színészet skizofrén szakma. Egyik személyiségből a másikba lépünk, közben pedig állítgatjuk a saját személyiségünk amplitúdóit. Utána vagy úgy maradunk, vagy nem. Ha nincs meg a valós önképünk, akkor össze is zavarhat bennünket.

Az emberek a szerepek által kategorizálják a színészeket, és hajlamosak dobozokba tenni őket.

Olyan mérföldkövek is vannak, amiket soha senki nem fog észrevenni, csak te.

A nehezítő körülmények mindig erősítik az embert, ezért pakolok újabb súlyokat magamra.