Ugrás a tartalomra
Adok a döntésnek időt, teret, és persze a megérzéseimre is figyelek. De hagyok a sors kezének is lehetőséget, hogy belenyúlhasson a dolgokba.
Kapcsolódó idézetek
-
Tartozom magamnak annyival, hogy belenyúljak a sorsomba. Van rá lehetőségem, és senki se ítélhet arra, hogy értelmetlenül hagyjam peregni a napokat, töltsem az időt, amely üres, üres, üres.
Szilvási Lajos
-
Amit úgy nevezünk, hogy sors, az bennem van, a génjeimben, a szocializációmban, de ettől még napról napra és óráról órára választás előtt állok. Tőlem függ, megélem-e a sorsomat, és ha igen, hogyan.
-
Én irányítom a saját érzéseimet, kézben kell tartanom, amit érzek, és felelősséget kell vállalnom azért is, hogy mit engedek be az életembe.
-
A sors tágabb keretei adottak, de a saját lépéseink már rajtunk múlnak. És hogy miket gondolunk és érzünk, az is a mi kezünkben van. Sőt, még a szándékainkat is irányíthatjuk egy adott helyzetben ide vagy oda. Tehát megvan a szabadságunk is.
Laár András
-
Eleinte magam is azt hittem, a sorsa mindenkinek meg van írva. Aztán, ahogyan minél több emberrel beszélgettem, úgy kellett rájönnöm, hogy ez nem teljesen így van. Dolgaink igenis tőlünk függnek. Pillanatok és lehetőségek vannak, és mi döntjük el, mikor melyiket választjuk.
-
Felelős vagyok azért, amit látok. Magam választom az érzéseket, amelyeket megtapasztalok, és én döntöm el, milyen célt érek el. És mindent, ami látszólag megtörténik velem, én magam kértem, és úgy kapom meg, ahogyan kértem.
-
Úgy veszem az emlékeket, ahogy vannak, elfogadom őket, és amikor csak tehetem, hagyom, hadd vezessenek. Ez gyakrabban adódik, semmint ahogy azt elárulom.
Nicholas Sparks
-
Olyan szerencsés vagyok, hogy szerethetem. (...) Nem az ember dönti el, hogy szenved-e a világban, de abba van egy kis beleszólása, ki mérje rá a szenvedést. Én szeretem a választásomat. Remélem, ő is szereti az övét.
John Green
-
Rajtam áll, mivel töltöm az időmet, kivel lépek kapcsolatba, kivel osztom meg a testem, az életem, a pénzem, az energiám. Kiválaszthatom, mit eszem, olvasok, tanulok. Eldönthetem, hogyan reagálok a kedvezőtlen életkörülményeimre - rajtam áll, hogy átoknak vagy lehetőségnek tekintem-e őket (és azon alkalmakkor, amikor túlságosan tele vagyok önsajnálattal, és nem tudom lelkesen nézni a dolgokat, még mindig megpróbálhatom megváltoztatni a szemléletmódomat). Megválogathatom a szavaimat és azt, hogy milyen hangnemben beszélek másokkal. És legfőképpen megválogathatom a gondolataimat.
Elizabeth M. Gilbert
-
Meg kell adni azt az esélyt, hogy az ember ösztönös döntései jók. Lehet sok ellenérv, de arra kell indulni, amerre az érzékeink visznek.
Vámos Miklós