Szerző

Károlyi Amy

Nem magamban vagyok, magammal vagyok. Beszélgetünk, vitatkozunk. Milyen értetlen az a másik: csodálkozunk.
A kettősség érdekelt, (...) a hirtelen és megdöbbentő felismerés, hogy valami még az, ami és mégis már nem az, ami. Ilyen szituációt a mindennapok csőstül kínálnak. A pillanat, amikor a barátság megszakad, a megfogható perc, mikor a gyermek belelát a sexus erdejébe, a szerelem keletkezésének madárhangolása, a színek átmenetei egymásba, az elhangzó hang semmibe kondulása. Az álomból ébredésre ocsúdás s az ébrenlétből álomba merülés. Ahogy az egyik embernek vadászhajlamai vannak, én inkább a halászó típusba tartozom, ülök a köveken, és befogadom a pillanatot.
A lélek nem független a külső történésektől, hegyomlás eltemetheti, tengerrengés elsodorhatja. De aztán az ember számba veszi veszteségeit, melyek egyben nyereségek is, és a korallok türelmével újra felépíti magát.
A halál ébresztett rá, hogy jelen és jövő csak robogó vonatból nézett szalagszerû táj, erdő, amiben nem sétálhatsz, tenger, amiben nem fürödhetsz. Halál nélkül nincs idő, csak időtlen robogás vonatban. A halál a vészfék, ami megállítja a vonatot. A megrázkódtatástól egymásra torlódnak a csomagok és emberek, s mire az ember kikászálódik testek, holmik, üvegcserepek és igeidők összevisszaságából, megváltozott helyzetet talál.
A számomra szép emberi arcban mindig jelen van a legfontosabb: a morális szép is. Minden ember arcán és minden emberben keresem az átélt, intenzív élmények nyomát. A gyönyör, a bánat megrendít, meglágyít, sőt megszépít. Az ember, ha teljes intenzitással átélte, megszenvedte anyja halálát, mássá válik: a fájdalom életre szóló gazdagsága által mélyebben megérti a másik embert is.
A tőlünk idegen, érintetlen szépség csak olyan, mint a képeslapon hivalkodó virágcsokor. Ha tarka is, lapos és illattalan. Az élményt az adja, ami mögötte él. A magunk tapasztalata, vágya és a minden emberben felébreszthető kreativitás, hogy befogadjuk és megpróbáljuk tovább is adni a szépet.
Más az éjszaka igazsága más a nappalé az éjszaka sokat megenged ehetsz a tiltott gyümölcsből szerethet az, ki nem szerethet.
Ki hagyta rám e hajlékony hidat, mely magányomból hozzád vezet? Egyik pillére az én tenyerem, másik pillére a te kezed.
Rendkívül rá tudok csodálkozni mindenre: megállok, mint egy szobor, úgy nézem és hallgatom, és nincs az a színjáték, ami annyira tudna érdekelni, mint az emberi színjáték.
Szerénység, alázat: elkerültek az erények. Fejjel falnak nekirontottam, valahol mindig elrontottam, de a hibáim az enyémek.
Mit hozzon az új esztendő kéményseprőt, malacot malac-szájba citromot, örömet és bánatot ezt már tavaly is hozott
Anya kezét fogni jó, hogyha kutya jön, anya kicsit mosolyog, a kutya köszön. Anya kezét fogni jó, hogyha hull a hó. Egy szavára elkerül minden hógolyó.