Kemény István

Régen azt hittem, el kell engedni avulni, kopni, ami el akar, el is engedtem, hiba volt, most jönnek vissza tönkremenve, sorban, de hát én ugyanaz maradtam.

A múlt, ha nem múltnak nevelték, kamaszkorától csak bosszút áll.

Nem vagyunk egyedül meggörbült tereinkben Nedves, puha szálak tekerednek ránk Nedves, puha szálak, élőlények lelkünk gömbjét becsavarogják.

De én az életet túlságosan szeretem ahhoz, hogy úgy lássam amilyen szegény a maga ócska, röhejes realitásában.

Amíg élek, úton leszek: használni akarom a szívemet. A fejemben szólal majd meg, ha csengetsz, édes hazám, szerettelek.

Egy szép napon, mikor egy régi fénykép, egy fél pár kesztyû vagy más kacat miatt, nem is tudom, de a régi önmagammal szembesültem már megint, hogy milyen buta voltam, és szívtelen, és bár a helyzet nem túl sokat változott, valami csoda folytán mégis vannak gyerekeim, múltam, sőt, gerincem, egyszóval, hogy ma mennyivel boldogabb vagyok, és váratlanul és ennek ellenére és e pillanatban és vigasztalhatatlanul a régi önmagamat kezdtem el siratni, mert mégiscsak elárultam őt, és luxus minden, ami azóta lettem, mert megváltozni öngyilkosság...

Kétszer kettő az négy. Ha sosem mondod el - elfelejtik. Ha túl sokszor mondod: nem hiszik el.

Mivel az utak felejtenek, időnként végig kell menni rajtuk.

A költő olyan író, aki verset ír. Az író olyan író, aki prózát ír. Az író olyan költő, aki prózát költ. A költő olyan költő, aki verset költ. Az irodalom lelke a költészet, a teste a szöveg. (...) Ilyen értelemben hivatás a költőség és foglalkozás az íróság.

Hogy mi a kulcsa egy barátságnak, nem tudom. Ez éppen olyan titokzatos (sőt, talán titokzatosabb), mint a szerelem.

Egy barátsághoz sok minden kell: hasonló világlátás (vagy éppen egymást kiegészítő), hasonló lelki alkat (vagy éppen hogy ellentétes), harmónia (vagy éppen az állandó, erős feszültség).

Az írott versekről évszázadok óta mondogatják, hogy ma már nem érdekelnek senkit. A "szellemi elit" évszázadok óta leckézteti a "népet", hogy amit költészetnek érez, az csak giccs, hülyeség, bunkóság. De a "nép" vidáman lúdbőrzik tovább attól a költészettől, amit ő annak érez. És közben mégis folyamatosan hat egymásra a magas és az alacsony költészet. Azért időnként elkap az az érzés, hogy mi van, ha pont most jött el az a korszak, amikor az írott költészet tényleg kipusztul, esetleg magával a "szellemi elittel" együtt. Az írott költészet nem olyan cuki dolog, mint például a panda, de még a panda jövője sem felhőtlen.