Kemese Fanni

Van, hogy nem az első szerelem a nagy szerelem.

Van, hogy sosem adódik alkalom, hogy kimondjuk a legfontosabbat a másiknak.

Senki sem harcol úgy a másik életéért, mint a sajátjáért.

Ismertem a titkokat. Változó súlyuk volt, idővel megszívták magukat bûntudattal, mint a ruhák vízzel.

Mindannyiunknak vannak titkai. Megvédenek minket, vagy általuk védjük meg szeretteinket.

A seb egy emlék. (...) Jobb, ha helye marad.

Ebben az üres világban boldogan, családdal és nevetéssel körülvéve befejezni egy hosszú életet? Kívánhat ennél többet egy ember?

Gyermekkoromban minden születésnap különleges alkalomnak számított: azt jelezte, hogy az ünnepelt elég szerencsés volt hozzá, hogy egy újabb évet tölthessen együtt a családjával.

A magam ura vagyok, és nem akarok függeni senkitől, semmilyen módon.

Nem becsüli, amije van, mert nem tudja, milyen anélkül.

Mindig egyedül vagyunk (...), ha van velünk valaki, ha nincs.

Nemcsak jelen szeretnék lenni, hanem a része akarok lenni az életednek.

Az elfojtott érzéseknek mindig oltári nagy kiakadás a vége, úgy árasztanak el mindent, mint a gátat átszakító víz.

Talán néha mi magunk sem tudjuk, hogy mi a legjobb nekünk. Vagy a büszkeségünk nem engedi, hogy bevalljuk.

Azt hiszem, az ilyen pillanatokért élnek a szülők: amikor a gyereküket maradéktalanul boldognak láthatják.