Ugrás a tartalomra
Ismertem a titkokat. Változó súlyuk volt, idővel megszívták magukat bûntudattal, mint a ruhák vízzel.
Kapcsolódó idézetek
-
A titoknak súlya van. Minél több van, annál nehezebb elbírni.
-
Ha úgy élnék, hogy minden hibámat beismerem, energiám java részét az ebből érlelődő bûntudat emésztené fel.
Gerlóczy Márton
-
Az emlékeim sorra hagynak el, (...) elszivárognak, akár a víz, ami kifolyik az ujjaim között.
Fredrik Backman
-
Dicséretei olyan állhatatosan melengették didergéshez szokott lelkemet, mint egy merülőforraló.
Rácz Zsuzsa
-
Túl sok titkot tudtam már, amelyek közül szinte egyik sem volt az enyém. Az én titkom viszont sötét volt, és súlyos teher.
Charlaine Harris
-
Túl sok titkot tudtam már, amelyek közül szinte egyik sem volt az enyém. Az én titkom viszont sötét volt, és súlyos teher.
Charlaine Harris
-
Nagyon is megszoktam, hogy elégtétellel gondoljam: ami jóban részem volt, magam vívtam ki. Úgy tekintettem magamra, hogy elértem becsületes törekvéseim jutalmát.
Jane Austen
-
A múlt néha olyan, mint egy súlyos bilincs.
-
Sokat ivott, a tudat kulisszái elmozdultak helyükről, az idő csörgő lánca szétpattant, ilyenkor erőre kaptak és félelmet nem ismerően rajzottak körülötte az emlékek és az álmok.
Erich Maria Remarque
-
A bûnös múlt iránti nosztalgia maga is bûn.
Grecsó Krisztián