Kepes András

Miközben az ember azzal hitegeti magát, hogy racionális lény, és imád hivalkodni a tudományos ismereteivel, valójában csupán egy befolyásolható, érzelmes állat.

A fél radír és a postarablásból származó milliók között csak anyagi különbség van. A tett: ugyanaz. Azt is magunk döntjük el, hogy ha hatalomhoz jutunk apaként, tanárként vagy politikusként, visszaélünk-e vele, és ha kiszolgáltatottá válunk, gyáván eltûrjük-e a megaláztatásokat, vagy szembeszállunk a hatalmaskodókkal. S végül, hogy vénségünkre Istennel és a világgal perlekedő, a haláltól rettegő öregemberek leszünk, vagy bölcsen belenyugszunk az elmúlásba.

Az egyetlen megoldás az emberség. Ahogy a sötétséget nem lehet sötétséggel eloszlatni, csak világossággal, a gonoszságot nem lehet másik gonoszsággal, és a gyûlöletet, a bántást nem lehet visszabántással.

Nem tudsz senkit megváltoztatni, csak ha ő már erre készen van. Az ember csak saját magát tudja megváltoztatni.

Amikor az okosság a csalás szinonimája lesz, akkor mit lehet várni a tudástól és a tisztességtől?

Egy kamasz legyen lázadó, mert ha nincs benne lázadás, akkor valahogy még nem tudott önállóvá válni.

Az ember belül rendben legyen! A belső harmónia a megoldás, hogy ne legyen az emberben keserûség, gyûlölködés, méreg. Ez nem csak annak rossz, aki felé a méreg kifröcskölődik, hanem azt teszi igazán tönkre, akiben ez megvan.

Az kap rákot, aki lelkileg úgy áll, hogy rákot kaphat. Aki pedig fizikailag meggyógyul, annak aztán még lelkileg is meg kell gyógyulnia.

Nagyon fura az ember. Ha valaminek van értelme, az embereket megpróbálni megérteni, mert ez a legszórakoztatóbb dolog.

Lehet, hogy eredményesebb lenne az ország, ha képesek lennénk arra, hogy kicsit kívülről is szemléljük magunkat.

Idegen nyelven az ember azt mondja, amit tud, az anyanyelvén meg amit akar.

Az embernek ott kell élnie, ahol a legjobban föl tudja magát idegesíteni, mert az azt jelenti, hogy fontos számára.

Gyakori vélekedés, hogy az ostobáknak könnyebb dolguk van az életben, hogy aki hülye, az boldog. Csakhogy ennek a nézetnek ellentmond a tapasztalat. Az állítás ugyanis azt feltételezné, hogy nem léteznek boldogtalan hülyék, holott naponta találkozunk zsörtölődő, gyûlölködő, ostoba emberekkel az életben és a neten. Fogadjuk el amolyan részkövetkeztetésként tehát, hogy nemcsak az intelligens lehet depressziós, hanem a hülye is. Márpedig, ha az intelligens, a hülye, a depressziós és a boldog párba állítható variációit vesszük - úgy is, mint: boldog hülye, boldog okos, depressziós okos, depressziós hülye - , akkor ez utóbbi kétségkívül a legpechesebb változat.

A Facebookon látszólag többnyire mindenki boldog; boldog születésnapja és boldog névnapja van, örvendezhetünk új frizurájának, jól sikerült profilképének, szerető párjának, gyönyörû családjának, gyermeke újabb sikerének, továbbá, hogy milyen káprázatos helyekre utazik, milyen jókat eszik-iszik. És mindjárt késztetést is éreznek, hogy az örömüket, sőt a táplálkozásukat is megosszák velünk. Mi meg csak szorongunk."Mi a fene? Mindenki boldog, csak mi szomorkodunk, mérgelődünk, bosszankodunk, sírdogálunk néha?" De inkább mi is megosztjuk az arcunkra erőltetett smiley-maszkot, hadd lássák az emberek, bennünket sem kell sajnálni, kicsit azért mi is boldogok vagyunk ám. Cserébe csupán egy felemelt hüvelykujjat, szívecskét, pár jó szót várunk. Sok embernek manapság csak ennyi figyelem jut.

A meghatározó események mögött mindig mélyen átélt pozitív vagy negatív érzelmek vannak.

A tekintélyelvû emberek azzal hitegetik magukat, hogy jót akarnak, és azt hiszik, csak az a jó, amiről ők azt hiszik. S persze mindig akadnak, akik készséggel elfogadják, vagy saját érdekükben úgy tesznek. De vannak, akik mégis vitatkoznak, önálló gondolataik vannak."Nekik is vannak gondolataik, elképesztő!" - bosszankodik ilyenkor az autoriter alkat.

Az egyik legizgalmasabb dolog a gyereknevelésben, hogy hasonló génállománnyal és nevelési elvekkel végül mégis minden gyerek különböző lesz. A maga módján lesz tökéletes.

A párkapcsolatok mindig a jövőbe tekintenek. Mint mikor diófát ültet az ember, tudja, az árnyékát és a termését az unokák élvezik majd.

Azt mondják, amikor az ember öregedni kezd, birokra kél benne a bölcsesség és a hiúság. Akiben az utóbbi győz, az utoljára még mindenféle fontos pozíciót kapar ki magának, bizonygatni kezdi, milyen eredményeket ért el az élete során, és többnyire elégedetlen, zsémbes öregember lesz. A bölcsnek viszont lassanként összeáll a világ, a dolgok és az értékek a helyükre kerülnek, megtanulja fölülről szemlélni a dolgokat, tudja, min érdemes bosszankodni és min nem, megértő és derûs lesz.

A valódi mûvészet (...) a korábbi klisék meghaladásáról szól.