Ugrás a tartalomra
Az ember belül rendben legyen! A belső harmónia a megoldás, hogy ne legyen az emberben keserûség, gyûlölködés, méreg. Ez nem csak annak rossz, aki felé a méreg kifröcskölődik, hanem azt teszi igazán tönkre, akiben ez megvan.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember csupa diszharmónia és harmónia. A nagy vonzásnak könnyû lenne a lélek békéjét, az ellentétek elcsitulását, vagyis a harmóniát neveznem, ám tény, hogy a diszharmónia, a belső békétlenség, az elégedetlenség, a meg nem felelés, önmagamnak vagy másoknak, sokkal inkább sarkalló, előrevivő erő.
-
A harmónia nem halálos nyugalmat jelent, hanem olyan összhangzatot, ahol végre minden a helyén van. Szép - és nem csúnya. Igaz - és nem hamis. Jó - és nem rossz. Boldog - és nem boldogtalan. Mindenki sejti és lelke mélyén tudja, hogy van a lényének egy eszményi állapota, egy Örök Emberi szép arca, s amíg azt nem valósítja meg, amíg rögeszmék után rohan, addig boldog nem lehet, mert tartozik - tartozik önmagának. És másoknak is.
Müller Péter
-
A stresszt nem külső személyek vagy helyzetek váltják ki, hanem az élettel szembeni belső ellenállás. (...) Ahogy az ellenállás csökken, úgy csökken a káros stressz is, lehetővé téve a szervezet számára a könnyebb gyógyulást. Ha nő a belső béke, észrevehetjük, hogy a harmónia gyógyít.
Sandy C. Newbigging
-
A béke nem abban áll, hogy az ember megpróbál kikerülni dolgokat. Hanem abban, hogy úgy dönt, hogy úgy éli az életét, hogy közben az életben természetesen fellelhető káosz veszi körül, és a káosz közepette képes nyugalmat érezni a szíve mélyén.
-
A harag gyógyszer. A keserûség méreg.
-
A gyûlölködő, elutasító gondolat szellemi méreg. Ne gondolj rosszat másokról, mert ezzel önmagadról gondolnál rosszat. Te vagy a saját világmindenséged egyetlen gondolkodója, és gondolataid teremtő erejûek.
Joseph Murphy
-
Félelmetes, ha az emberre rázuhan hirtelen a nem kívánt magány süket csöndje... Amikor a környezet néma, de a lélekben harc dúl, keserûség, szemrehányás és panasz, s oly nehéz megszerezni a belső csönd kegyelmét... Mert a belső csend a legfontosabb. Az ordító világ közepette a lélek egyenletes, alig borzoló hullámzását megteremteni; azt az életérzést, hogy Én-ünk legbelső titokszobáját nem rombolhatja össze semmi; vagyok aki vagyok, még fájdalomban is vagy örökös csatazajban.
Jókai Anna
-
Akiben zûrzavar van, zûrzavart hoz létre környezetében. Akiben rend van, rendet teremt maga körül.
Popper Péter
-
A test-lélek-szellem harmóniája (...) egyszerûen a kisugárzáson látszódik. Egy egészséges belsőt egészséges külső takar. Nem mondom, hogy ez a három mindig egyensúlyban van, de mindenképpen erre kell törekedni.
-
A harag mérgező is lehet. Akár jogos, akár nem, idővel keserûség és jogos felháborodás lesz belőle, végül megmérgeznek minket tulajdon érzelmeink.
Daniel Gottlieb