Kodály Zoltán

A dal eleven énekben él; nem olvasással, hanem élőszóval terjed szájról-szájra.

A zene és szöveg összetartozása oly szoros, hogy egyik a másik nélkül nem is él, egyik rögtön fölidézi a másikat.

A nép életéből lassan, de kérlelhetetlenül írja a hagyományt maga az élet. Ezzel szembeszállni, egy természetes történeti folyamat elé gátat vetni: hiábavaló törekvés volna.

A hagyomány formái változhatnak, de lényege ugyanaz marad, amíg él a nép, amelynek lelkét kifejezi.

Az idegen nyelvekről nem mondhatunk le. Sőt arra kell törekednünk, hogy legalább egyet minden mûvelt magyar tökéletesen tudjon. De használjuk fel idegen nyelvtudásunkat arra, hogy vele magyar nyelvtudásunk nyerjen, ne veszítsen. Az idegen nyelvvel párhuzamosan tanuljuk újra a magyart. Vegyük számba minden zenei eltérését, s mennél jobban elsajátítjuk az idegen nyelv kiejtését, annál tudatosabbá tehetjük a magyart. Akkor nem rontjuk vele magyar tudásunkat, hanem megerősítjük.

Felemás beszéd felemás lélek jele.

Ha az anya alkoholista, ez rányomja bélyegét a gyermekre. Ha pedig zenei alkoholista - így nevezném, aki csak rossz, selejtes zenével él -, okvetlenül meglátszik a gyermeken.

Nem is a gyermek: az anya születése előtt kilenc hónappal kezdődik a gyermek zenei nevelése. Aki másként vélekedik, annyit el kell ismernie, hogy az első benyomások a legmaradandóbbak, már amit hatéves koráig hall a gyermek, sem irtható ki belőle később.

Kis országunk nem csinálhat nagy terveket.

Nem lehet egészen boldog ember, akinek nem öröm a zene. Erre az örömre azonban tanítani kell az emberiséget, mert magától nem jut el odáig.

Még nagyobb mûveltségû köreinkben is gyakran kínosan kiütközik a zenei tájékozatlanság. Fejlett irodalmi, képzőmûvészeti mûveltséggel zenei infantilizmus jár együtt, s akik jobb kézzel a jóért küzdenek, bal kézzel, a zenében: ponyvairodalmat pártolnak.

A rossz ízlés rohamosan terjed. Ez a mûvészetben nem olyan ártatlan dolog, mint teszem az öltözködésben. Aki ízlés nélkül ruházkodik, testi épségét még nem veszélyezteti. De a mûvészetben a rossz ízlés valóságos lelki betegség, amely kiéget a lélekből minden fogékonyságot. Elzárja a remekmûvekkel való érintkezéstől s így a belőlük áradó éltető fluidumtól, amely nélkül a lélek sorvad, összezsugorodik, s az ember egész lénye sajátos bélyeget kap.

Az ének ma: Hamupipőke az iskola tárgyai közt. Pedig hiába: őérte jön el a királyfi, csak az ő lábára illik a cipő.

A mûvészetnek (...) nem a technika a lényege, hanem a lélek. Mihelyt a lélek szabadon, akadályok nélkül közölheti magát, előáll a hiánytalan mûvészi hatás.

A tiszta lelkesedés, naiv ösztön, ami felnőtt mûvésznél ritka adomány: minden egészséges gyermekben megvan.

Csak cél és eszköz legyen összhangban, ha ég a lélek tüze, mindig elérhető a mûvészi tökéletesség. Enélkül a legnagyobb virtuózkészség is csak hideg gépezet.

Tizenöt éven alul mindenki tehetségesebb, mint azon felül: csak a kivételes géniuszok fejlődnek mindig tovább.

Nem az a lényeg, hogy drága mesterektől drága hangszerek kezelését tanuljuk. Ebből a zene gyakran egészen kimarad. Hanem az, hogy a magunk erős vagy gyenge, szép vagy csúnya hangján hangszer nélkül megtanuljunk egy-egy dallamot, megérezzük annak lelki tartalmát, amint anyagtól, hangszertől függetlenül száll belénk és belőlünk másokba. Csak akkor tudunk majd hangszert is úgy megszólaltatni, hogy valóban zene szóljon rajta, ne puszta hangok. Különben csak gépiesen zakatol a kezünk alatt egy készülék, de zenét nem terem.

Szegénységgel (...) senki se mentegesse fiatalkori mulasztását vagy érzéketlenségét.

Van ám a szegénységnek sok előnye. Lelki: az az erő, szorgalom, akarat, ami nélkül nagyot nem mívelhetünk, ritkán van meg jólétben felnőtt gyermekben. Neki nincs miért küzdeni, mindent készen kap anélkül is. Testi: az egyszerû, szûkös táplálkozás hasznosabb a testnek, mint a gazdagok bő, kényes, válogatós étrendje.