Kovacs

Hazajöttem ismét, de lassan újra távol, ne akarj megvédeni a nap árnyékától. (...) Anya, a dolgok már mások, mint régen, mikor a térdeden ültem, kezünk kéz a kézben. Ó, anya, már nem vagyok az a bébi, merj hát elengedni, és hagyj egyedül élni.