Kovács Krisztián

Minden ember rejtély a maga módján, mi pedig észrevétlenül veszünk el életük szövedékében, és nem mindig van kiút, amire rá kell lelni. Előfordul, hogy a rejtély rejtély marad.

Valójában minden történet hiányos. Az emlékeink még akkor is kilúgozzák őket, ha velünk estek meg, hát még ha mással.

Semmi sem áll önmagában. Minden esemény több dimenzióban létezik, és némelyik dimenziót mi teremthetjük meg.

Az ember szinte kívánja a háborút, mert akkor jobban látszik az Úr. Békeidőben láthatatlan.

Az Úr akkor a leghatalmasabb, amikor a legnagyobb a szükség.

Nem minden zseni önzetlen. (...) De minden diktátor önző.

- Mi a barátság? (...) - Ha nem tudsz szabadulni a másiktól. A közös emlékektől. A ragaszkodástól.

Mindenkit sajnálok, akinek félárván vagy alkoholista meg hûtlen szülőkkel kellett felnőnie, igen. Ezt az egy (...) dolgot érdemelné meg az ember: legalább addig boldog legyen és tiszta, amíg el nem hagyja a szülői házat.

Minden generációnak épp annyi felelőssége van a világ szarkavarásában, mint a többinek. Csak a hatásait nem mindig az a generáció érzi, amelyik kavarta a szart.

A pénz akkor ér valamit, ha felelősségtudattal társul.

A pénz csak illúzió. (...) Elhiteti az emberrel, hogy több, mint amennyit emberileg ér, csak mert nem kell töprengjen rajta a közértben, hány deka szalámit vesz. Hamis hatalomtudat.

Mindannyian a környezetünk hatásainak rabjai vagyunk. Ti itt mind a világnézeteteket jelen pillanatban nagyobbrészt aszerint formáljátok, amit a társaitoktól, de még inkább a szüleitektől láttok. Ha rasszista szülők mellett nőttök fel, ezt hozzátok magatokkal, ha homofób szülők mellett, akkor azt. Persze előfordul, hogy a családi berögződések épp ellentétes hatást váltanak ki. Az üdvözlendő.

A tiétek az egyik legszerencsétlenebb helyzetben lévő generáció. Bitang nehéz dolgotok van, hogy a sok szarból, ami rátok zúdul az előző generációk hamis dogmáiból, (...) szóval ebből a temérdek szarból kell kihámoznotok az igazságot, ám a szar olyan mély, hogy a legtöbbetek sosem jut el a legaljára, és így sosem jut el az igazsághoz. Nem fullad meg, csupán elfárad a kapálózásban. Ebben a szarban nem lehet megfulladni, csak úszni benne. És egy idő után elfelejted, miben is úszol, mert rájössz, hogy olyan jó meleg, mint egy puha paplan. A kényelem az ellenséged! Márpedig, ha megleled az igazságot, akkor jön a következő lépés: bátornak lenni, határozottnak a tekintetben, hogy a meglelt igazságot megpróbáld kinyilatkoztatni, vállalni érte a következményeket, állni az ütéseket, amit azért kapsz, mert más nézőpontra helyezkedsz, mint a nagy átlag. És kitartani. Mindenekelőtt kitartani.

Lehet, hogy sosem értek célba. És ez nem baj. Az a baj, ha el sem indultok a cél felé.

Nem magatoknak tartoztok: azoknak tartoztok, akik tizenöt év múlva ülnek majd ugyanezekben a padokban.

Nincs hatalmunk egymás élete felett (...). Nem tudjuk megmenteni a másikat. Jelentéktelenek vagyunk. Mindaz, amit adhatunk egymásnak, pusztán némi jóhiszemûség. Egy kis bizalom. Semmi több. Üresek vagyunk.

Sosem értettem, minek interjúzni egy íróval közvetlenül a könyve megjelenése után (...). A nyilvánvaló marketingcélját értem, de egyébként az egész értelmetlen. Amit el akart mondani, jó esetben ott van a könyvben, ha abból nem világos, az vagy az író hibája, vagy az olvasóé, de mindenképpen nagy baj.