Kováts Róbert

Megtanulni egyenesen, rendíthetetlenül állni, és megtanulni töretlenül menni előre. Ez a két dolog elengedhetetlen a békés, egészséges és javarészt boldog élethez.

Ha követjük a szívünket, merünk élni, akkor az életünk nagyobbik része egy vitorlás körutazás a világ tengerein.

Amikor a szívünk után megyünk, bízunk abban a halk belső suttogásban, és merünk élni (...). Soha nem hagyhatjuk, hogy elaludjon az a láng, amitől önmagunk lehetünk.

A beletörődés az egyik legrosszabb, amit egy ember megélhet élete során, hiszen ez azt jelenti, hogy nem él igazán, inkább csak létezik, vegetál.

Olyan sokszor valahol belül pontosan tudjuk, mit és hogyan kéne megtennünk, de félünk, vagy az esetleges kudarc miatt nem akarunk belegondolni részletesen egy teljesebb élet eshetőségébe, s inkább rábólintunk az életünk valamilyen nem éppen kívánt alakulására.

Nincs nagyobb boldogság a megosztott örömnél, és annál, ha végre önmagad mersz lenni.

Merni kell fejest ugrani az életbe, hiszen máshogy nem élhetünk! Bármilyen nehéznek és kilátástalannak is tûnik önmagunk felfedezése és megvalósítása, (...) az út során a boldogság és békesség lesz a kalauzunk.

Az élet sosem adja könnyen és olcsón a boldogság aranyjegyét, amivel felülhetünk a nyugalom-expresszre.

Az életminőség nem csak abban nyilvánul meg, hányszor nevetünk szívből, hanem amikor a padlón vagyunk, mások szeretnének-e minket újra boldognak látni.

A viták annyira fontosak, mint a szobrász kezében a véső, de csak akkor, ha a két ember egy és ugyanazon cél érdekében halad előre, formálódik és idomul pontosan annyira, hogy a saját egyéniségüket ne kelljen túlontúl nagy mértékben feladni.

Kell ahhoz bátorság, hogy engedd magadat szeretni. Hogy őszintén megmutasd a csupasz valódat, feltárd a szívedet és beengedj valakit a legbelsőbb világodba. Pláne akkor, ha már odabent romok is vannak.

Hogyan is remélhetjük az életünk javulását, ha az addigi beidegződéseinket, gondolati és lelki sémáinkat nem vizsgáljuk felül? És ha ezt már meg merjük tenni, mert hogy ehhez bizony bátorságra van szükség, akkor vizsgálódjunk úgy, mintha kívülről figyelnénk önmagunkat.

Min­den­nek oka van. Még a ször­nyû­sé­gek és fáj­dal­mas dol­gok is túl­sá­go­san ha­té­ko­nyan men­nek vég­be az em­ber éle­té­ben ah­hoz, hogy a vé­let­len szám­lá­já­ra ír­juk őket.

Min­den em­ber a lel­ke mé­lyén érzi, mi­lyen le­het­ne ez a vi­lág és mi felé kéne men­ni. Mi­nél sö­té­tebb az ég­bolt, an­nál több csil­la­got lá­tunk ra­gyog­ni.