Ugrás a tartalomra
A viták annyira fontosak, mint a szobrász kezében a véső, de csak akkor, ha a két ember egy és ugyanazon cél érdekében halad előre, formálódik és idomul pontosan annyira, hogy a saját egyéniségüket ne kelljen túlontúl nagy mértékben feladni.
Kapcsolódó idézetek
-
A házasság olyan, mint egy hosszú beszélgetés, amelyet viták tarkítanak. Két ember egyre inkább módosítja a nézeteit, hogy azok egymáshoz illeszkedjenek, és az idők során, harsonaszó nélkül, a gondolat újabb világaiba vezetik egymást.
Robert Louis Stevenson
-
Kétféle ember létezik: azok, akik győzni akarnak, és akik vitákat akarnak nyerni. A kettő sosem ugyanaz.
Nassim Nicholas Taleb
-
A veszekedés arra való, hogy mindketten kimondjátok, aminek el kell hangoznia. De tisztességesen kell csinálni, és nem régi sebeket felszaggatni vagy egymást hibáztatni.
-
A vitában az a legfontosabb, hogy ne siesse el az ember. Hadd mondjon el végig mindent a másik! Akkor aztán már lehet válaszolni, gyorsan és pontosan. Ahogy a tőrrel kell bánni. Van, amikor védekezni kell, és van, amikor ellentámadásba kell menni.
-
Az igazi viták nem is egymás meggyőzésével végződnek, hanem azzal, hogy mind a kettő még jobban hiszi, amit az elején állított.
Harsányi Zsolt
-
A vitában a gondolkodó és másikért felelős személyiség, a veszekedésben pedig az önző vagy elkeseredett, haragos ember hangját halljuk. Különös, de a különbség lényegében ennyi: a veszekedésben egyedül, a vitában együtt vagyunk.
Aczél Petra
-
A viták romboló hatást gyakorolnak a kapcsolatra. Az egyik fél nyer, a másik veszít, a probléma azonban nem oldódik meg.
Gary Chapman
-
A viták lényege nem a győzelem, hanem az előrehaladás.
Joseph Joubert
-
A kapcsolatok erőfeszítést igényelnek, az már biztos. Persze muszáj, hogy két személy között legyen egyáltalán valamilyen szintû kapcsolat, ahhoz, hogy aztán dolgozni lehessen rajta.
J. R. Ward
-
Amikor egy kapcsolat feszült, az nem egy ember hibája. Mindketten úgy viselkednek, hogy megtartsák a távolságot és a vitákat.
Edith Eger