Lányi Sarolta

Nem volt elég lelkem a jóra, s nincs elég erőm rossznak lenni, nincs már se könny, se bûn, se semmi. Csak fáj a föld, az ég s a szívem.

Szeretsz? De én megint magam vagyok S mint elhagyott halott Kit senki, senki nem viraszt Fölérez, éled ujra bennem Szerelmem - Sikong és te nem hallod azt. Nem hallod azt se meg soha Mikor szólitlak, hívlak, vágylak, Nevedtől hangos a szoba Ahol a sóhajtásaim tanyáznak.

Tegnap kuszán, napittasan remegtem én is. Arcomon izzott a nyári rozsda: veríték, vér és szerelem. Ma már hideg van. Elsáppadt az erdő, hova múlt, hol van a tegnapi hőség? (...) Ma nem vagy itt. Im elküldöm neked a haragom. Nagyon szenvedj. Mint én. Akarom.

Csak én hordozom arcod itt benn, Csak nekem vagy te minden, minden S tied vagyok mindennél jobban. Az izzó, drága bélyeget, Amit szemed rámégetett, Hordom fájósan, boldogan, titokban...

Kedves! Fogadj el, haraggal ne kergess, ne bánd, ha néha hozzám küld lángod, ne lázongj daccal érte. Nem tiéd az akarat, felém mi hajít, se az emlék, mely aranyköddel felhőzi be kerted, hol vágyvirágok fájva fakadnak...