Tegnap kuszán, napittasan remegtem én is. Arcomon izzott a nyári rozsda: veríték, vér és szerelem. Ma már hideg van. Elsáppadt az erdő, hova múlt, hol van a tegnapi hőség? (...) Ma nem vagy itt. Im elküldöm neked a haragom. Nagyon szenvedj. Mint én. Akarom.

Kapcsolódó idézetek

1. Emlékszel? Fázott a kezed. Õszt emlegettünk s féltünk tőle. (...) Leheletemmel ujjaid szívesen melengetném: hol vagy? Szederágat horzsol a fény. Ma nem találkozunk. Sem holnap. Egyed Emese
2. Ez már az ősz. Borzongva kél a nap. Közeleg a rozsdaszínû áradat. Átzúg kertek, erdők, hegyek fölött - elnémul a rigó, el a tücsök. (...) Csügged az ág, ejti leveleit. - Ó, ha az ember is a bûneit így hullatná! S lomb nélkül, meztelen, de állhatnék telemben bûntelen! Zelk Zoltán
3. Hát féltelek. Most lenn vagy a vidéken s magamra hagytál. Nem veszem zokon! Hiszen tudom, hogy sem neked, se nékem nem oly mulattató a sok rokon. (...) Dühös vagyok rád, mint a rokkant, s azt akarom, szenvedj te is lenn. Nem szép kivánság. S buta roppant. De úgy szeretlek! bizonyisten! Azt kívánom, bár meggyülölnéd érettem a tavaszt és azt, mi szép... s elégedett lennék fölöttébb, ha fájna a fejed is, picikét. Paul Géraldy
4. S míg libeg búsan, szerelemben, Én kikacagom kósza árnyad, Felé fúvok: menj, elbocsátlak. Ady Endre
5. - Ismerem a téged hajtó haragot. A tomboló dühöt, ami úgy elnyomja a gyászt, hogy szeretteid emléke végül megmérgezi a véred. Egy napon azt kívánod, hogy bár soha ne élt volna, akit szerettél, úgy nem éreznéd a fájdalmat. Nem éltem mindig a hegyek közt, egykor feleségem volt a nagy szerelmem, de meggyilkolták őt. Ahogy te, úgy én is megtanultam, hogy vannak, akik ellen harcolnunk kell szüntelenül, könyörtelenül. A haragod nagy erőt ad, de ha nem uralod, elpusztít téged, ahogy majdnem engem is. - Mi állítja meg? - A bosszú.
6. Tüzes, sajgó seb vagyok, égek, Kínoz a fény és kínoz a harmat, Téged akarlak, eljöttem érted, Több kínra vágyom: téged akarlak. Ady Endre
7. Színem változik, arcomon méreg sáppad, a hû értelem elhagyott, titkon könnyezem is, tudom; lassú tûz, szerelem kínoz, elégek én. Quintus Horatius Flaccus
8. Én annyit sírtam már, ó, de unom! Kimarta szívem a könny, Mint vén, erezett, rossz régi rezet Zöld rozsda, lusta közöny. Karinthy Frigyes
9. Mi engem ölt, a forró gyötrelem, most végig ömlik rajtad, mint a genny, sötét leszel, behorpadt néma seb, akár az éj, s az arcom odalent. Pilinszky János
10. Van minden szívnek titkos rejteke, Amelybe senki nem láthat bele; Hisz magad elül is takargatod, Hogy akaratlanul mit tartasz ott. (...) Haladsz tovább s többé eszedbe sincs, Hogy ama rejtett zugba betekints; Hogy kulcsa hol van, el is feleded, A zárt pedig a rozsda eszi meg. Móra Ferenc