Lev Tolsztoj

Egész életen át egyetlen nőt vagy férfit szeretni pontosan annyi, mint azt mondani, hogy egy gyertya az egész életen át égni fog.

Engedékenynek lenni könnyebb, mint mást engedékenységre késztetni, ezt már rég tudom; és nincs az életnek olyan helyzete, amelyben az ember ne lehetne boldog.

Aki várni tud, annál minden a maga idejében történik.

A filozófia fő feladata minden korban épp az volt, hogy megtalálja az egyéni és közérdek közt a kikerülhetetlen kapcsolatot.

Kereszténység dolgában nem lehet túlzásról beszélni. Miféle túlzásról lehet beszélni egy olyan tanítás követéséből, amely azt parancsolja, hogy ha az egyik orcádat megütik, tartsd oda a másikat is, és ha elveszik a köpenyed, add oda az inged is?

Elég elfeledkezni magunkról és másokat szeretni, s az ember nyugodt, boldog és igen jó lehet.

Az emberi fájdalmakra csak a szeretet s a hit ad vigaszt, s hogy Krisztus részvéte nem ismer csekély és jelentéktelen fájdalmat.

- Az asszony, látod, olyasmi: akármennyit tanulmányozod, mindig tökéletesen más. - Akkor jobb nem tanulmányozni. - Dehogynem. Egy matematikus azt mondta, hogy nem az igazság fölfedezése a gyönyör, hanem a keresése.

- Az észházasságok boldogsága gyakran épp attól foszlik szét por gyanánt (...) hogy megjelenik a szenvedély, melyet nem ismertek el. - Csakhogy észházasságnak épp azt nevezzük, amelyiknél mind a két fél kitombolta már magát. Olyan az, mint a vörheny, át kell esni rajta.

Az embernek, hogy a szerelmet megismerhesse, én azt hiszem, előbb tévednie kell, s utána a jó útra térni.

Beszélni róla annyi, mint fontosságot tulajdonítani annak, aminek nincs.

Badarság, hogy amit a múlt meg nem enged, az élet sem engedi meg. Azon kell törnöm magam, hogy helyesebben, minél helyesebben éljek.

A bûnösnek, ha érzi, hogy az egész szerencsétlenségnek ő az oka, rosszabb, mint az ártatlannak.

Azok, akik csak a nem plátói szerelmet értik, ok nélkül beszélnek drámáról. Az ilyen szerelemben nem lehet semmiféle dráma. "Alázatosan köszönöm az élvezetet, tiszteletem" - ennyi az egész dráma. De a plátói szerelem sem ismerheti a drámát; az ilyenben ugyanis minden világos és tiszta.

A civilizációnak épp az a célja: mindenből élvezetet csinálni.

A létezés tudata az érzéki benyomások összességéből ered, tehát ez a tudat is érzékelések eredménye. (...) Ahol nincs érzékelés, ott nem ismerhetik a létezés fogalmát sem.

Ha az ember a lelkében vájkál, gyakran olyasmit ás ki, ami észrevétlen hevert volna ott.

Azoknak, kik szellemi életet élnek, a gazdagság nem csak nem szükséges, de nyomasztó, mert hátráltatóan hat az igaz életre.

Hogyha ahány fej, annyi ész, akkor ahány szív, annyiféle szerelem.

Az életben mi befagyott, bedugaszolt edények vagyunk, amelyek feladata az, hogy kinyíljanak és szétáradjanak, kapcsolatokat teremtsenek múlttal és jövővel, csatornává és az élet egyetemes részévé váljanak.