Lia Celi

Az életben mindenkivel, nőkkel és férfiakkal egyaránt megtörténhet, hogy így vagy úgy, de el kell adnunk magunkat. A lényeg az, hogy ne mások szabják meg, mennyit érünk.

Ha a kiskorúak tudnák, hogy az Ószövetség a bárányokat leszámítva épp olyan, mint a Trónok harca, csak sokkal véresebb, minden héten a hittanóra lenne a sláger.

Ha létezik kontextus, amiben eszünkbe sem jut megtalálni a nemek közti egyenlőséget, az az Ószövetség. A patriarchátus szelleme uralkodik benne, ahol - halkan jegyzem meg - a nő a hiányzó láncszem az ember és a háztáji jószág között.

Talán tényleg jobban szeretnénk az Istent, ha úgy kezelnénk, mint egy szeretőt. Akitől mindig elvárjuk, hogy örömmel fogadjon minket, de nem engedjük meg neki, hogy ránk unjon. Egy kicsit mindig visszahúzzuk a pórázt úgy, hogy olykor vétkezünk. Mit kezdene Isten a tökéletességgel? Angyalai már vannak. És mi olyan aranyosak vagyunk, amikor vétkezünk. Duzzog egy darabig, végül azonban visszafogad, mert ő sokkal jobban szeret minket, mint mi őt. Megbocsátja a lelkünk trehányságát és ápolatlanságát, ha az csak ritkán fordul elő. Ám ha mindig piszkosan és rendetlenül mutatkozunk előtte, ne siránkozzunk, ha végül ellaposodik a kapcsolat.

Egy költő (...) soha nem szûnhet meg szeretni.

A világ (...) kicsi, és a hírek gyorsan szállnak.