Linda Polman

A kivégzés csak olyan jogrendszerben engedhető meg, amely tökéletes és tisztességes. Egyetlenegy amerikai bíró, ügyész vagy védőügyvéd sem merné azt állítani, hogy az amerikai jogrendszer ilyen.

Egy férfi, aki a halálsoron ül, csak a leveleivel tud meghódítani és megtartani egy nőt. Tulajdonképpen mindegyiknek el kellene töltenie egy kis időt a halálsoron. Sokkal rendesebbek lesznek tőle a nőkkel. (...) De azok a férfiak, akik nem a halálsoron ülnek, szintén meghalnak egyszer.

Szerencsére a nők között szolidaritás is létezik. Nehéz időszakokban lájkokkal, szmájlikkal, szívecskékkel, imákkal, cicás videókkal és biztató szavakkal töltik meg egymás Facebook-hírfolyamát, a csetszobákban pedig jól szórakoznak a többiek életében is előforduló ismerős eseményeken.

A halálsor (...) olyan, mint egy falu. Mindenki mindent tud a többiekről, és mindenki olyat akar, amilyen a másiknak is van: éppolyan állami temetést, ugyanannyi pénzt a börtönboltra, ugyanolyan drága ügyvédeket, ugyanolyan akcióbizottságot, még egy DNS-tesztet, pont úgy, mint az a másik.

A bélyegek ajtót jelentenek a külvilágra.

A kivégzéseknek tisztességesebb benyomást kell kelteniük, mint a velük büntetett bûncselekményeknek, és a törvény szerint gyorsan és fájdalommentesen kell lezajlaniuk. Mindenképpen el kell kerülni, hogy az ítélet végrehajtása olyan pancser módon történjen, hogy az elítélt együttérzést keltsen a közönség körében, vagy hogy a rosszul mûködő állam áldozatának tekintsék őt.

Olyan világban élünk, ahol a halálsor és egy McDonald`s egymástól pár száz méter távolságra található.

Az emberek túlságosan el vannak foglalva a saját problémáikkal. Amelyek persze mindig nagyobbak, mint a tieid.