Lord

Ne mondj le még a vágyaidról, Még ha rossz, még ha fáj és bántja a lelkedet, Mert ha hiteddel reméled, feléd hajlik a mennyből, lassan majd eléred.

Árulások szégyenétől nem lehetsz vidám. Színes és színtelen vagy, féltett kis hazám. Támadtak gyáva módon, miért tûrted ezt? Érzékeny büszkeséged sorsodon kereszt!

Élete valahol véget ér, a szíve már nem dobog, Fekete föld mélyén örökre megnyugodott.

Bántott hó vagy jégeső, kínzott nyár vagy télidő. Szabad voltam, nincstelen, de sértetlen, ó Istenem.

Talán egyszer megtudom, hogy mit titkolnak a fák, egyszer el is mondhatom, hogy hol van a valóság.

Vihar szárnyán repül a gyors idő, terhe súlyos, akár egy malomkő. Röpít magával fájó, nagy gondokat, szabad mégis, mint a gondolat.

Itt élj, vagy bárhol, lényeg, hogy otthonra lelj! Így élj, vagy bárhogy, a szíved magyar legyen!

Csenddel üzenek néked, mert hidd el, igazán félek, hogy most kevés a szó, az se kimondva jó.

Évek túl hamar szállnak el, Csavargó haja hófehér, Szíve dobban még, szeme tûzben ég, De hívja már az örök pihenés.