Lőrincz L. László

A gonosz nem ördög, nem kísértet és nem négykezû rém, hanem lelkünk egy része, amely bennünk lakik, és néha-néha bizony kiszabadul belőlünk.

Ha keveset adsz is, ha szívből adod, soknak számít.

A szerelem és a halál édestestvérek.

Egyedül vagyunk az érzéseinkkel, és egyedül is maradunk. Még a legközelebb állók is csak sejthetik, mi játszódik le bennünk.

Az élet célja a tökéletességre való törekvés. Nem fontos, hogy elérjük a tökélyt, sokkal fontosabb, hogy erre törekedjünk.

A múltat nem lehet jóvátenni, akármit is gondol utólag az ember.

Nem avatkozom más magánügyeibe. Ez a hosszú élet titka.

Ha elkezdünk hinni istenekben, boszorkányokban, manókban, fáraó átkában és bosszúálló halottakban, akkor minden lehetséges és semmire sincs racionális magyarázat.

Az emberi természet már csak olyan, hogy ha tüzet lát, tüstént odarohan: vagy segíteni, vagy gyönyörködni benne.

Elvégre, aki engedelmeskedik neki, azt vezeti a végzet, aki meg el akar futni előle, azt vonszolja.

Az ijedtség olyan, mint a bárányhimlő. Ha ügyet sem vetsz rá elmúlik magától, de ha elvakarod, mindörökre rajtad marad a nyoma.

Bár a testét elviszik, és elégetik, lelke mindörökké itt marad ajtótól ajtóig bolyongva. Hiába jönnek új lakók, és töltik meg a szobákat vitával, és ezerszer, milliószor átéli azt a pillanatot.

Soha, semmilyen birodalom vagy királyság örökké meg nem áll a lábán, virágozzék is sokáig erőben és hatalomban. A birodalmak, államok és királyságok olyanok, mint az emberi lény: megszületnek, deli ifjú-, majd férfikorba lépnek, végül megöregszenek és meghalnak. Nincs tehát értelme uralomra törni más népek felett, mikor eme uralom úgyis csak átmeneti és bizonytalan, mint a futó felhők az égen.

Egy bánatba süllyedt ember mindenki számára teher, még azokéra is, akik korábban szerették. A magunk bánatánál csak mások bánatát nehezebb elviselnünk.

A háború csak akkor ér véget, ha már mindenki meghalt, aki részt vett benne.

Ha prédikátor vagy moralista lennék, azt mondanám, hogy próbáljuk meg kihasználni életünk minden másodpercét. A pillanat gyermekei vagyunk valamennyien. Belénk van kódolva ugyan a nagyravágyás, a büszkeség és a dac, de belénk van kódolva a segítőkészség és a szeretet is. Talán úgy kellene élnünk - hiszen ki tudja, meddig élhetünk? -, hogy széppé tegyük a magunk, és lehetőleg a mások életét is mindaddig, amíg ez lehetséges.

Ha hülyékkel van összezárva az ember, meg kell szoknia, hogy úgy is viselkednek. A majmoktól sem veszi senki rossz néven, ha grimaszokat vágnak a látogatóra, vagy hozzávágják a sárgarépát az állatkertben!

A vándor útja véget ért, az út elfogyott. Az éhes nem eszik több ennivalót, a szomjas nem iszik több innivalót. A szem nem lát több fényt, a fül nem hall több hangot. A lélek megmérettetik, mint zöldség a piacon. Testem megtért a hosszú út után, csak nyugalomra vágyik. Ne zavarjátok meg a nyugalmát.

Valahogy úgy vagyok a csodákkal, mint John C. Lendvay, hajdani kriminalisztikatanárom az olcsó vendéglőkkel. Nemegyszer elmagyarázta, hogy amelyik csehó olcsó, és kiváló whiskyt mérnek benne, ott holtbiztos, hogy minden este kitör a verekedés.

A történelem (...) egy nagy játékasztal. Mindenki játszik rajta, s csak később derül ki, hogy ki veszített és ki nyert.