Lucian Blaga

Születésem előtt egy egész örökkévalóságig semmi voltam. Hát most félek attól a nemléttől, amelyet volt alkalmam megszokni egy örökkévalóságon át?

Körülöttem akkora a csend, hogy szinte hallom ablakon koppani a holdsugarat.

Ne állj ellen a gonosznak, és a rosszra ne válaszolj rosszal.

Végső soron egyetlen nép sem oly romlott és gonosz, hogy ne áldozza föl érette magát az, aki hozzá tartozik.

Alighanem öreg hiba azt hinni, hogy a költők mûveikben elárulnak valamit lényük legmélyéből. A fák a dombokon tavasztól mostanáig gyümölcsöt hoztak. Ám ezzel titkuk nem vált érthetőbbé.

Minden öntudatlanul történik. A kígyó levelek közé rakja zöld fiait, és még csak vissza se néz. A fák arany leveleket hullatnak a földre, de ha sárba esnek, nem hajolnak le értük. Isten, anélkül, hogy észrevenné, szerelem nélkül, fájdalom nélkül angyalokat teremt, mint könnyeket a szem.

Úgy tetszik, a szerelemben mindkét fél önmagának ellenkező nemû mását keresi: emiatt a szerelemben örökké keresni fogunk, anélkül, hogy találnánk.

Ha a földön vagy, tetszés szerint állhatsz vagy haladhadsz, ám ha röpülsz, csupán haladhatsz.

Némely ember oly kitartóan elemzi gyarlóságait, hogy sikerül más névre keresztelnie őket.

Egy eszme lehet nagy anélkül, hogy igaz is volna.

Csak a legkisebb és legnagyobb tettek nem függnek akaratunktól.

Hogy a nap némely helyen korábban kél, nem jelenti azt, hogy ott tovább tart a nap.

Napáldozta után mindegyik szentjánosbogár azt hiszi, hogy ő helyettesíti a napot.

Aki a legtöbbet tervez, rendszerint éppúgy enged a pillanatnak, mint aki nem tervez semmit.

A szennyes pocsolyából fölszálló pára éppoly tiszta, mint a legtisztább folyóból fölszálló pára.

Léteznek igen furcsa alkatú emberek: nem élhetnek szenvedés nélkül. Ha már nem szenvednek semmiben, képzelt betegekké válnak. Nemcsak az egyes emberek, hanem egész korszakok is szeretnek így szenvedni.

Hogy milyen nagy mértékben tettük életelvünkké a kényelmet, abból is kitetszik, hogy az egyszerû képzelgés igazabbnak tûnik, mint a bonyolult igazság.

Vannak igazságok, amelyeket lehetetlen helyesen fölfognunk, ha előbb nem jártunk bizonyos tévutakon.

Az emberek valódi erkölcsi erejét abból is megismerhetjük, hogy milyen szívósan ragaszkodnak előitéleteikhez.

Énünk gyakran éppen olyan lelkiállapotban nyilatkozik meg jobban, amelyet lényünktől idegenebbnek érzünk. Furcsa, akkor érezzük magunkat távolabb magunktól, amikor közelebb vagyunk.