Ludwig Wittgenstein

Nincs mit csodálkozni azon, hogy a legmélyebb problémák tulajdonképpen nem problémák.

A logikai kijelentések sajátos ismertetőjele, hogy igazságuk egymagából a szimbólumból felismerhető, és ez a tény a logika egész filozófiáját magában rejti.

Nem tudom, miért vagyunk a világon, de abban biztos vagyok, hogy nem azért, hogy jól érezzük magunkat.

A logikában sohasem adódhatnak meglepetések.

Az életben sohasem maga a matematikai kijelentés az, amire szükségünk van, hanem a matematikai kijelentést csak arra használjuk, hogy olyan kijelentésekből, amelyek nem tartoznak a matematikához, következtessünk másokra, amelyek szintúgy nem tartoznak a matematikába.

A logika valamennyi kijelentése ugyanazt mondja. Mármint semmit.

Nyelvem határai világom határait jelentik.

Nehéz tudni valamit és úgy cselekedni, mintha nem tudnánk.

A dolgok legfontosabb aspektusait nem vesszük észre, mert folyton szem előtt vannak.

Egy nyelvet megtanulni annyi, mint elsajátítani egy életformát.

Egy játéknak célja is kell legyen, nemcsak szabályai.

Egy kicsinyke gondolat is elég ahhoz, hogy valakinek az egész életét kitöltse.

Amíg az etika abból a vágyból keletkezik, hogy az élet végső értelméről, az abszolút jóról vagy az abszolút értékesről mondjon valamit, addig nem lehet tudomány.

Az álmok jellegzetessége, hogy gyakran mintha értelmezést várnának az álmodótói. Az ember csak elvétve hajlik arra, hogy egy éberálmát feljegyezze vagy elmesélje valakinek, vagy hogy megkérdezze, mit is jelenthet. Az álmokban azonban van valami zavarba ejtő, valami sajátos módon érdekes - ezért szeretnénk megfejteni a jelentésüket.

Van valami az álomképekben, ami bizonyos hasonlóságot mutat a nyelvi jelekkel. Ahogy az a papírra vagy homokba rajzolt jelek sorának is sajátja lehet. Talán egy sem akad köztük, amelyikben ráismernénk valamely általunk ismert ábécé egyik egyezményes jelére, és mégis erős bennünk az érzés, hogy valamilyen nyelvet alkotnak: hogy jelentenek valamit.