Lysander Spooner

Az árulás eszméjéhez nélkülözhetetlen az egyéni hozzájárulás. Ugyanis aki soha nem járult hozzá, és nem értett egyet a kormány támogatásával, az nem szószegő, ha nem támogatja azt. És ha hadat visel ellene, azt nyílt ellenségként teszi, nem pedig szembeforduló, áruló barátként.

Az a puszta tény (...), hogy a kormányt véletlenül a többség tartja fenn, önmagában semmi olyat nem bizonyít, ami bizonyításra szorul ahhoz, hogy tudjuk, fenn kell-e tartani, vagy sem.

A többség (...) nagyrészt a lakosság legostobább, legbabonásabb, leggyávább, függő, szolgalelkû és korrupt részeiből áll, olyanokból, akiket lenyûgözött a hatalom, az intelligencia, a gazdagság és az arrogancia, olyanokból, akiket félrevezettek a kísértések, akiket a kormányt valóban alkotó kevesek csábítása korrumpált. (...) Vajon mit bizonyítanak? Semmit, csak azoknak a kormányoknak a zsarnokságát és korrupcióját, amelyek a nép ekkora részét a tudatlanság, a szolgaság, a lealacsonyodás és a korrupció mai állapotába süllyesztették, egy olyan tudatlanságba, szolgaságba, lealacsonyodásba és korrupcióba, amelyet a legjobban az az egyszerû tény illusztrál, hogy az emberek azt a kormányt tartják fenn, amelyik ennyire elnyomja, lealacsonyítja és korrumpálja őket.

A többség mint olyan, nem az igazság garanciája. Ugyanolyan természetû emberekből áll, mint a kisebbség, és legalább annyira, ha nem jobban hajlamosak, mert merészebbek, a kapzsiságra, a zsarnokságra és az elvtelenségre, ha hatalmat bíznak rájuk. Nincs tehát semmi ok arra, hogy az ember miért tartsa fenn vagy vesse alá magát inkább a többség, mint a kisebbség uralmának.

Ha azt mondjuk, hogy a többségnek mint olyannak joga van uralkodni a kisebbség fölött, akkor azt állítjuk, hogy a kisebbségnek egyáltalán nincsenek jogai, csak azok, amiket a többség megenged nekik.

Az igazság kérdéseinek eldöntésében semmi jogon nem lehet figyelembe venni a többséget és a kisebbséget.

Vajon a nagy területeken szétszórtan élő emberek millióiból, akik természettől fogva rendelkeznek egyéni szabadsággal, akik a természet törvényeiből kifolyólag sem egyetlen embert, sem testületet nem tekintenek uruknak, akiket a természet törvénye feljogosított, hogy a maguk módján keressék a boldogságukat, hogy saját magukkal és a tulajdonukkal azt tegyenek, amit akarnak mindaddig, amíg nem sértik mások ugyanolyan egyéni szabadságát, és e törvény jóvoltából védelmezhetik saját jogaikat és ellensúlyozhatják az őket ért sérelmeket, segítségére siethetnek embertársaiknak, akik valamilyen igazságtalanságtól szenvednek - ezekből a milliókból először is hogyan lesz nemzet? Hogyan lehet megfosztani mindegyiket Isten adta jogaitól, és addig soha nem látott emberekkel egy tömegbe tömöríteni, összepréselni, egységesíteni és mindezt megszilárdítani, olyan emberekkel, akikkel nincs kapcsolata, és akiknek a legtöbbjével szemben nem érez mást, csak félelmet, gyûlöletet vagy megvetést? Hogyan válik hozzá hasonló emberek alávetettjévé, akiknek természettől fogva nem volt felette hatalmuk, de akik most megparancsolják, hogy mit tegyen és mit nem szabad tennie, mintha csak uralkodnának fölötte; ő pedig az alattvalójuk lenne, aki előtt a jogok és kötelességek egyetlen mércéje az uralkodó akarata és érdeke, és aki a vagyonelkobzás, a bebörtönzés és a halál fenyegetésével kényszeríti engedelmességre? Ez nyilvánvalóan az erőszak, vagy a fortély, vagy mindkettő mûve.