Majka

Az életben szerintem az a legfontosabb, mikor nő be az ember feje lágya annyira, hogy lássa, mit akar az élettől.

Ha van egy tiszta fejû és tiszta kezû, épeszû vezető, az után lehet és érdemes is menni.

Magyar vagyok, magyarnak születtem, magyar földön magyar ember lettem, a múltunkat cipelem a vállamon, de magyar vagyok, úgyhogy vállalom. Magyar férfi és magyar asszony, északon, hegyeken, délen, a parton, túl egy bûnös évszázadon, de magyar vagyok, ez a támaszom.

Mikor engem kritizálsz, kicsikét magadat is bántod, Mert görbe tükröt mutatok neked, amiben saját magad látod!

Kellett volna a sorstól egy büdös nagy pofon! Ami akkorát csattan az arcomon, Hogy eszembe sem jut, hogy melyik a rossz út, Valami kéz, ami visszahúz!

Õk azt várják tőled, hogy birka módra állj be a sorba és vezényszóra táncolj, amíg csak szól a nóta és szavad se legyen a bánásmódra. De én problémás vagyok, mer` gondolkodom, nem állíthatsz félre, arról gondoskodom.

Én a szívembe zárok mindenkit, ki megértett, És hitt bennem, engem már csak ez éltet!

Onnantól kezdve, hogy valaki egy erősebb hit, egy fegyelmezett rendszer szerint él, amiben vannak szabályok, azt megpróbálja a környezetére is ráerőltetni.

Senkiként születtem, valakivé váltam, Életemben mindig csak egy igaz szóra vágytam! Szellővel szálltam, a grund betonján éltem, Átkoztam bálványt, csak Isten nevét féltem.

Ha tehetném, az égbe kiáltanék fel, Hadd vigye el a hangom messze a szél! Én látom, de mégsem érem fel ésszel, Csak hamis démonokat kergetnék! Ez ma még fáj, a pokol vár, De holnap nevetve mondok imát! Hogy ez az én sorsom, mert nekem ez jár.

Látod, mindig figyelni kell, hogy mi történik veled, mert ha minden megbolondul, és nem veszted el a fejed, akkor irányíthatsz mindent, pedig el sem hitted volna, mikor visszanézel, hogy így mennyire vitted.

Kicsikét szûk a világ nekem, Keresem benne még a helyem, Nem látom tisztán a holnapot, Lehet, hogy ebbe én ma még belehalok!

Egy fél éve már, hogy kihunyt egy fény. Csillagként szállt, de emberként élt.

Akkor kezded el félteni az életed, amikor már van mit féltened, tehát van egy családod, van egy normális életed, szereted az életed, jól érzed magad benne.

Önmagadat kell boldoggá tenni mindenek előtt, hogy az életed komfortosabb legyen. (...) Én akkor tudom boldoggá tenni a környezetem, ha én boldog vagyok.

Emlékszem anno a gyermekkora, mikor anyáink imáját még századszorra sem hallottuk meg, mert a barátság szent, és nem érdekelt, melyik bőrszín a trend. Mikor valaki bántott, akkor összefogtunk. Mi mások voltunk, mégis összeszoktunk. Most egymásra vagyunk mégis idegesek, pedig egy nép vagyunk, és nem idegenek.

Sötét a hely, sötétek a gondolatok. Nincs zaj, csak a pillanatok, Amiket úgy élünk meg, mintha vége lenne, Pedig most kezdődik az élet. De van-e értelme?

Az emberek alapbeállítottsága az, hogy mindenképp állni kell valahova. Miért kéne? Engem nem érdekel. Megvan mindenről a véleményem, de nem akarok mindig beszélni róla.

Az internet amennyi jót hozott magával, annyi rosszat is.

A társadalom nem elég felkészült ahhoz, hogy elfogadja a másik véleményét.