Márfi Gyula

Karácsony (...) a csendnek az ünnepe is. Ilyenkor el kell csendesednünk, magunkba kell mélyednünk. (...) Ne csak rohanjunk ész nélkül!

Abban merül ki a fejlett világ emberének élete, hogy ehessen, ihasson, alhasson, állandóan fogyasszon, vásároljon valamit. Erről szól számára az adventi várakozása is, esze ágában sincs üdvözülni. Nem is gondol erre. Ezért is válik magányossá.

Ha a mindennapjaink a másokkal való harcolással telnek el, akkor nemcsak Istent veszítjük el, hanem saját magunkat is. Kizárt dolog, hogy így boldogok legyünk.